Oldal 20 [20]
OCR
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 19 jelentését, apragmatika pedig az alkalmazás körülményeit vizsgálja. A tudományterület számára közvetlen inspirációt jelentett Noam Chomsky generatív grammatikája, valamint az orosz formalizmus, azon belül is Propp morfológiája. A narratológia pragmatikai irányzata pedig a beszédaktus-elméletből nyert inspirációt. 2.1. Etnográfiai kapcsolatok A szájhagyományozott mondák, mesék, szágák narratív struktúrájával a néprajz képviselői foglalkoznak. Korabeli nyelvemlékek ezek, a lejegyzés idejének nyelvállapotát őrzik, ilyen értelemben a nyelvtörténészek számára is izgalmas kutatási területet jelentenek. A néprajz számára azonban ezeknek az elbeszéléseknek a társadalmi-kulturális vetületei, az adott közösségben betöltött funkciói érdekesek. Az ősi történetmesélés narratív formái generációról generációra terjedtek, és kiolvasható belőlük az adott közösségben domináns világkép, az ember társaihoz, természethez, transzcendenciához való viszonya. Ilyen narratívumok makroszinten a nemzeti identitástörténetek, például a hősi eposzok, mikroszinten pedig a személyi hálózatokon keresztül terjedő elbeszélések, például a pletyka. A szájhagyományozott és népi szokásokhoz köthető narratívumok gyűjtése a néprajzkutatás egyik fő területe. A tudományterület a narratívumokat azok kulturális-társadalmi meghatározottsága és funkciója szempontjából is vizsgálja. Egy közösségen belüli történetmesélés előfeltétele a közös nyelv, a közös beszédalkalmak és -módok, valamint a közös rítusok megléte. A szövegek szájhagyományozása lejegyzésig az emlékezőközösségekben történt meg (Keszeg, 2011). A néprajztudósok lejegyzései tematikus gyűjteményekben kaptak helyet, melyre példa a ráolvasó szövegek gyűjteménye (Pócs, 1985-1986) vagy a magyar népszokásokhoz kapcsolódó szövegek gyűjteménye (Dömötör, 1983). A magyar folklorisztika népballadák gyűjtését és lokális közegben történő értelmezését is tárgyának tekinti. A népballadák tragikus cselekményt verses-énekes formában elbeszélő lokális népi narratívumok, melyekben egy személy meggyilkolásának vagy egyéb törvényszegésnek a körülményei és a tettes bűnhődése tárul fel. A narratív struktúra és a dallam a lokális emlékezetben való továbbadást szolgálta. Az elbeszéléseket társas viselkedésben betöltött szerepük alapján is lehet csoportosítani. Voigt (1972) műfaji csoportosításában a népi elbeszéléseket azok funkciója és célja alapján rendszerezte. Egyes rítusokon belül különböző műfajok állandósultak, amelyek társas viselkedés- és beszédhelyzetben nyerik el létjogosultságukat. Keszeg (2011) a lakodalmat hozza példának, amelyben számos műfaj tölt be különböző funkciókat - ilyen például a vőlegénybúcsúztató, a menyasszonykikérő, valamint az étel- és italbejelentő szövegek. A néprajzban az elemi narratív struktúrák feltárására vonatkozó igény is megtalálható. A mesék és epikus művek tipológiai vizsgálatával foglalkozó irányzat a 19. század végén született Skandináviában. Carl Wilhelm von Sydow megkülönböztette a mondaalakulás stádiumait a történettípusok alapján. Von Sydow tipológiájában
