Page 18 [18]
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 17
beszédben. Az egy csoporton belül megjelenő narratívumok tehát megteremtik a
csoport kollektív emlékezetét is (Halbwachs, 1925/1950; Pléh, 2003, 2019). A kol¬
lektív emlékezet azonban mégsem lehet azonos a kulturális emlékezettel. Heller
(2015) a lokális csoportokban mesélt történetek idődimenziója mentén differenci¬
álja a két fogalmat. Eszerint a kollektív emlékezés történeteinek esetében egy idő¬
ben átélt élményekről van szó (ilyen például egy közösen átélt tűzeset vagy színhá¬
zi előadás), míg a kulturális emlékezet vagy a régmúlt eseményeire utal, vagy több
(akár szájhagyomány útján terjedő) szöveg elemeiből kikristályosodó narratívum
(például nemzeti monda).
Az információátadás fajunk fennmaradásának és fejlődésének záloga. Tomasello
(2002) kulturális átadást vizsgáló elméletében megfogalmazta, hogy az emberi faj
kiemelkedése a többi főemlősfaj közül azzal magyarázható, hogy képes a kultu¬
rális tanulásra, mely egyfajta társas együttműködésen alapuló, szociális tanulás.
Tomasello szerint a kulturális programozás során a gyermek magába szívja, amit
a kultúra kínál számára az adott szociális csoportban és társadalmi közegben, tudá¬
sának átadása fajtársain keresztüli nyelvi interakciók által valósul meg (Tomasello,
2002). A narratívaalkotás a kulturális átadás sajátos formáját reprezentálja. Az egyéni
narratívumok tükrözik az elbeszélő érzelmeit, tapasztalatait. Az elbeszélések össze¬
kötő kapcsot jelentenek a kulturális emlékezet hálójában, a befogadó, azonosulva az
elbeszéltek tartalmával, reflektál arra, dialógust teremt, analógiát állít fel saját életta¬
pasztalatai és az elbeszélőéi között, és a tanulságokat leszűrve új tudásra tesz szert.
Az egyes kultúrkörökben kialakult mitológiai vagy irodalmi referenciaalkotásként
kezelt műalkotások tomasellói értelemben kulturális alkotásnak is minősülnek.
Donald (2001) kulturális evolúciós elmélete alapján ahumán kulturális evolúciót
jól elkülöníthető szakaszokra bontja, melyekhez sajátos reprezentációs és tudását¬
adási rendszer köthető. A mimetikus kultúra korszakában az emberi tudásátadás
mimézis, azaz utánzás segítségével történt, majd a mitikus szakaszban megjelent
a nyelv mint reprezentációs és kommunikációs forma, és ezzel együtt a verbális sze¬
mantikai emlékezet és a nyelvi szimbólumhasználat is. Ehhez a korszakhoz köthető
az elbeszélések létrehozásának képessége is, mely szintugrást jelentett az informá¬
cióátadás szempontjából, ugyanis az elbeszélések olyan rendszerezett információ¬
halmazok, melyeknek logikai rétegzése hozzájárul az embercsoportban az átadni
kívánt üzenet mások általi befogadásához, értelmezhetőségéhez.
Donald (2001) a humán kulturális evolúciót kognitív reprezentációs rendszerek
alapján szakaszolja, melynek mindegyike beépült az emberi faj mentális architek¬
túrájába. A főemlősökre jellemző epizodikus kultúra időszakában őseink életüket
a jelenben élték, a világot konkrét epizódok sorozataként tapasztalták meg. Az él¬
mények, tapasztalatok szociális megosztása ekkor még nem volt jellemző az embe¬
riségre, az önkifejezés kommunikációs eszközrendszere ekkor még nem fejlődött
ki, ezért külön reprezentációs rendszerről sem beszélhetünk. Az emlékek tudatos
reprezentációjára csak a következő korszakban került sor, a mimetikus kultúrában,
amikor is a homo erectus társas struktúrákra épülő közösségeiben megjelent a mi¬
mézis, a tudatos utánzás. Az előző korszakhoz képest a nagy különbség az, hogy ez