Oldal 15 [15]
14] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
a világ megértésének az eszköze, ezért az elbeszélés struktúrája és nyelvezete sokat
elárul az elbeszélő egyéni viszonyulásáról, érzelmeiről, identitásáról. Az általában
narratív — az esetek többségében autobiografikus - interjúk szövegében az elbe¬
szélt események fordulatai, az elbeszélés szerkezete és a nyelvhasználat is adatokat
hordoz a kutató számára, mely alapján az elbeszélő identitáskonstrukciói, státusza
rekonstruálható. A narratív tartalomelemzés módszere az egyéni elbeszélések kö¬
zötti különbségeket a kanonikus esemény kategóriájával differenciálja, mely kiszá¬
mítható, közös eseménysort jelent, de elemzés tárgya lehet az elbeszélői perspektíva
(az elbeszélő és a narratívum szereplőinek viszonyrendszere és az eseményekhez
való viszonyulása) vagy a narratív koherencia (az ok-okozatiság átláthatósága) is
(Szokolszky, 2020). Az életúttörténeteket feldolgozó esettanulmányokban az azonos
(általában traumatikus) eseményt átélő személyek elbeszéléseiben közös motívu¬
mok, mintázatok figyelhetőek meg. A kutató tematikus kategóriákba csoportosítja
az elbeszélések közös elemeit, ezt követően összesíti az előfordulási gyakoriságot,
és elemzi a kirajzolódó mintázatokat.
Az elbeszélői szemlélet sajátosan emberre jellemző és tartalmaz két fontos moz¬
zanatot: az időbeliséget és a cselekvést (Pléh, 2003). Az elbeszélés az események sa¬
játos szervezési formája: egyes tartalmak kimaradnak, mások pedig nyomatékosan
megjelennek. Az elbeszélés tehát egyedi konstruktum, sajátos énreprezentáció, mely
hiába külső események történeti és ok-okozati láncolatának megjelenítése, akkor is
az elbeszélő tartalomszervezéséről árulkodik. Az elbeszélő az emlékeiből válogat,
és csak a legrelevánsabb elemeket szövi narratívája történeti-logikai felépítményé¬
be. Ezt a logikát követve tehát az elbeszélések megformálása nemcsak konstrukció,
hanem egyben reflexió és értelmezés is.
Az elbeszélés és az egyén narratív identitásának kapcsolatát vizsgálva eljutunk
a filozófiai megközelítésig. Ricceur (1999) úgy véli, az ember önértelmezése az elbe¬
szélésekben ölt testet - még akkor is, ha fikciót fogalmaz meg. A fiktív elbeszélések
funkciója (és egyben felszabadító ereje) a lehetőségek végtelen számának biztosítása.
Ricceur felfogása az elbeszélés és az idő kapcsolatáról elvezet addig a gondola¬
tig, hogy a narratív struktúra ad keretet az ember identitáskonstrukciójához, hi¬
szen az ember , /...] a saját múltja, jelene, jövője xelbeszélésébőlx, történetéből építi
fel önmagát" (Orosz, 2003, p. 17). A szóbeli vagy írásbeli önelbeszélés révén az el¬
beszélő tudomást szerez arról, hogy ki ő valójában. A narratív identitás az egyén
élettörténete, amelyet haláláig folyamatosan konstruál az önéletrajzi emlékekből.
A fejlődési folyamat témái, karakterei, kihívásai az egyén szociokulturális mátri¬
xából rajzolódnak ki.
Heller Ágnes (2015) szerint is fontos szerepet játszanak az önéletrajzi emléke¬
zésben a történetek. Az elbeszéléssel kialakul az ember elméjében az egymásutáni¬
ság tudata, és ezáltal az időbeliség, a múlt, a jelen és a jövő kategóriájában történő
gondolkodás képessége. Az élettörténeti események narratív logika szerinti egymás
után rendelése feltételezi a folyamatos belső interpretációt és narrációt. Ez egyfajta
önkéntelen értelmezés, hiszen a töredékes emlékfoszlányokat lényegkiemelő mó¬
don rendezi az ember, nem pedig dátum és pontos óra alapján. Heller ugyanakkor