OCR
5. ÓVODÁSKORÚ KISGYERMEKEK MAGYAR NYELVI FEJLESZTÉSE nyelv oktatásmódszertanában a beszédkészség és a hallás utáni értés készségeként azonosítható be. Magyarul nem beszélő kisgyermekek esetében kérdéses persze, hogy nyelvtanulásként vagy nyelvelsajátításként tekintünk-e a folyamatra (lásd részletesen az 5. fejezetben). Az életkori sajátosságok miatt intézményes keretek között zajló formális nyelvoktatást végezni nem lehet. Ismertek olyan kisgyermekkori nyelvtanulást segítő programok, amelyek során kisgyermekeknek szavakat, mondatokat, mondókákat, dalokat tanítanak (vö. Murphy-Evangelou 2016). Ezeknek a hatékonysága kizárólag attól függ, hogy a nyelvi programok mellett van-e a gyermek életében olyan autentikus kommunikációs helyzet, amikor valós igényként éli meg a nyelvhasználatot. A beszédfejlesztés középpontjában a szókészlet, a kiejtés, a nyelvi formák és a pragmatikai tudás összehangolt használata áll. Sok apró lépés, rengeteg nyelvi input, gyakorlási lehetőségek sora és hosszú idő szükséges ahhoz, hogy a kisgyermek beszéde ki tudjon épülni. Minden pillanat, amikor egy kisgyermeknek alkalma nyílik a nyelv használatára, hozzájárul ahhoz, hogy egy későbbi időpontban hatékonyan tudjon kommunikálni. A rendszeresség és a folyamatosan ismétlődő nyelvi hatások adják a kisgyermek nyelvelsajátításának az alapját. A nyelvi nevelés terén tapasztalt nevelők és pedagógusok — hasonlóan a szülőkhöz — a beszédalkalmazkodáson (Bartha-Hámori 2012, Giles-Coupland 1991) keresztül megérzik, amikor a természetes kommunikáció magasabb szintre lép, és öntudatlanul változtatnak a gyermekhez intézett beszéden. A fejlesztő csoportokban az általános kommunikációs helyzeteken túl tervezett módon is gyakorolhatják a beszédet. A kisgyermekek számára azok a kommunikációs helyzetek érhetők el könnyen, amelyek jól kontextualizáltak, és érzelmileg egyszerű a belehelyezkedés. Sokat segít a zene, a gyermekdalok, egy rövid mondóka, néhány kép bemutatása, esetleg egy dramatizált felvezető, akár beszéd nélkül is. Fontos a jól érthető mintaválasz bemutatása, nem didaktikai értelemben, hanem inkább mint egy lehetséges példa. Ezt követően lehet kérni egy apró történet folytatását vagy befejezését, vagy bizonyos szavakkal mondatokat fűzni egymáshoz. Amíg a kisgyermekek szövegalkotó készsége még nagyon törékeny, addig csak óvatosan vezessük a feladatban, nehogy megijedjen a sikertelenségtől. A legfontosabb talán a folyamatos verbális és nonverbális pozitív megerősítés, hogy érezze, biztonságban van, és jó irányba halad. Ameddig kommunikál, addig biztosan jó az irány, ezt az alapelvet