A megjelenési éveket tekintve pontosan megmutatkozik, hogy az európai tu¬
dományos műhelyeknek a XVI. század közepéig időre volt szüksége ahhoz, hogy
a törökökről, az Oszmán Birodalom népeiről, a muszlim vallásról szóló tanításokat
tudományos összefoglaló művekben is értelmezni tudják úgy, hogy az így kialakított
kép már reflektált a korszak nagyhatalmi politikájának, illetve a keresztény egyházon
belüli szakadás (protestantizmus) kérdéseire is.
IV. Az iskolai retorika- és ékesszólás-tanítás során írt és felhasznált török té¬
májú írások (oratio, poesis/Dichtung, elegia, epistola).
Csupán a szövegek keletkezési, illetve felhasználási módja különíti el ezt a csoportot.
Vannak olyan szövegek, amelyek más kommunikációs helyzetben másféle tematikus
egységnek is részei lehetnek. Fontosnak tartjuk annak a jelzését, hogy a törökökkel kap¬
csolatos eseményekről, a török szokásokról, vallásukról az iskolában úgy is tanulhattak,
hogy éppen a retorikai formákat, vagy az ékesszólást (eloguentia) tanulták.
1483-ban megjelent Strassburgban Albertus de Eyb Margarita poetica című
szöveggyűjteménye, 3 és ebben V. Habsburg Läszlö, magyar kiräly (1445-1457) V.
Miklós pápához intézett beszéde is szerepel. Ebben a király a török veszély komolysá¬
gára figyelmezteti az egyházfőt, és kéri segítségét. Albertus de Eyb többször kiadta"
Margarita poetica című antológiáját, és ebben rendre megjelent — Bázelben is" — a ma¬
gyar királynak tulajdonított szöveg.
Jakob Locher iskolai drámája is illene tanulmányunknak ebbe a szerkezeti egységébe
is, most azt az irodalmi művek közé soroltuk.
Johann Sturm academiájának egyik alapvető célja a tökéletes ékesszólási képességek
kialakítása volt. Az őt követő Melchior Junius (1545-1604), amikor egy-egy oratio-, vagy
epistola-típust illusztrált, néha olyan példát választott, amely a törökök elleni harccal volt
kapcsolatos. Az egyik ilyen gyűjteményben Szapolyai Jánosnak a Német-Római Császár¬
ság rendjeihez címzett levelét közölte az episzola accusatoria műfaji példájaként." Ebben
a kötetben Junius az epistola exhortatoria peldäjäul a magyar kiräly, Habsburg Läszlö
(1440-1457) és az albän Kasztriöta György (Skönderbeu; Iskender Bey, 1403/1405-1468)
levelvältäsät publikálta, az epistolae gratiarum actione constantes példäjaként pedig Corvin
Mätyäs (1458-1490) levelet a velencei szenätus vezetöjenek.'”
133 GW 9533, RMK II. 5014.
134 RMK IN. 5002, 5004, 5006, 5009, 5014, 5019, 5026, 5030, 5032.
135 RMK III. 5032.
136 VD 16 J 1132 Epistolae ex historicis... Argentinae, Lazar Zetzner, Montebelgardi, Jacob Foillet, 1595, p.
377-381.: Ioannes Sepvsinvs, Vvayvoda Transsylvanvs Imperii Ordinibus.
137 VD 16 J 1132 Epistolae ex historicis... Argentinae, Lazar Zetzner, Montebelgardi, Jacob Foillet, 1595, p.
42-50.: Vladislavs Hvngariae et Poloniae Rex, Scanderbego Albanorvm Principi; Scanderbegvs Epi¬
rensivm Princeps, Vladislao Hvngariae et Poloniae Regi; p. 338-340.: Matthias Vngariae Rex Andreae
Vendramo, Veneti Senatvs Principi.