Oldal 85 [85]
szabad megfeledkeznünk a respublica litteraria kapcsolati rendszeréről sem, hiszen
a tudós levelezéseknek gyakran témája egy-egy nagyobb politikai esemény — például
a birodalmi gyűlések, és ezek tárgyalási témái -—, vagy éppen a teológiai, vagy
történetfilozófiai eszmecseréikben tárgyazták az oszmán veszélyt, annak okait. Csak
egyetlen példa ezutóbbira. Az Európa-szerte ismert elzászi humanisták közül kiemelve
Beatus Rhenanust (1485-1547) läthatjuk, hogy Ulrich von Huttennel (1488-1523) —
aki 1522 novemberében latogatta meg 6t Schlettstadtban (Sélestat)! — sorra vették az
aktuálpolitikai témákat. A Schlettstadtban született, Cambridge-ben meghalt Martin
Bucer (1491-1551) honfitársához címzett utolsó ismert levelében — 1544. szeptember
10. — mint aktuális katonai fenyegetésről és ennek teológiai értelmezéséről (Krisztus
országa eljövetelének említésével) ír a török kapcsán.? Ha áttekintenénk valamennyi
elzászi jeles személyiség levelezését, hasonló megállapításokat tehetnénk. Ami fontos,
hogy ezt a kommunikációs csatornát is tartsuk a látókörünkben akkor, amikor az
Elzászba eljutó, az Oszmán Birodalommal kapcsolatos hírek nyomát kutatjuk.
Ki kell emelnünk az a tényt, hogy az információk jelentős részben szóban terjedtek,
illetve az elzászi kereskedők kapcsolatain keresztül beszerzett kiadványok is megha¬
tározó jelentőségűek voltak. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy Elzász nemességé¬
nek tagjai is részt vettek a török elleni harcokban több fronton. A legismertebb példa
erre Lazarus von Schwendi (1522-1583), aki V. Karoly és II. Miksa csäszär diploma¬
tajaként és hadvezéreként is személyes tapasztalatokkal bírt az oszmánokról.? Emel¬
lett ugyan nem mindegyik pénzgyűjtésről — török segély: ( Türcken Hiff") — maradt
fenn dokumentáció, de az elzászi települések is fizettek ilyen adót egy-egy birodalmi
gyűlés után." A lakosság már csak ezért is tudott az ottomán veszélyről.
Az első mondatunkban felsorolt színterek szereplői másként és másként ábrázolták
az Oszmán Birodalom térhódítását, az ott lakó népeket, a kereszténységet támadó
ottomán haderőt. A nagyhatalmi politikai színtér alakítói érdekeiknek megfelelően
játszották játszmájukat, használva és kihasználva a török veszélyt, a török haderő je¬
lentette szövetségesi potenciált. Ennek megfelelően egymástól eltérően értelmezték
és értették a rendelkezésre álló ismereteket. Az oszmán-török muszlimok a keresz¬
ténység ellenségei voltak, így már a Rigómezei csata (1389) óta jelentős irodalom ala¬
kult ki, amely a hódítóknak a keresztényekkel szembeni különös kegyetlenségét mu¬
tatta. Ebből a szempontból a XVI. században jelentős változás a protestáns felfogás,
az úgynevezett wittenbergi történetszemlélet elterjedése, amelynek alapja a Turca Dei
SAMUEL-SCHEYDER 2018.
BucKwaALTER 2018, 441.
Janxo 1871, 31-90. (Schwendi a Magyar Kirdlysagban (1565-1567)); PALFry G. 2003, 101-120.
1582 és 1752 közötti időkből több ilyen irat fennmaradt (Archives départementales du Bas-Rhin, Stras¬
bourg, Serie G 1440; Serie H 1372) — az iratok mäsolatät Georges Bischoffnak köszönöm.
5 A kérdés legújabb összefoglalása a kora újkori nagyhatalmi szempontokról és arról, hogy melyik hatalom
miként értette a különféle, a törökökről megjelent irodalmat Noel Malcolm tollából született: MALcoLM
2019. Különösen érdekes egy török szerző összefoglalása a kérdésről: TiRyakiocLu 2015. Lásd még:
MESERVE 2008.
6 Egy modern összefoglalása a kérdésnek: LeuscHNER—WÜNscH, hrsg., Das Bild des Feindes, 2013. Ebben
különösen figyelemre méltó: SRoDEcki 2013, 33—49.
REVE
84