OCR Output

Az Eiselerek és a hegyaljai bor

III. Sebastian Eiseler krakkói, illetve nagy valószínűség szerint felső-magyarországi
jelenléte egy olyan hosszú távú üzleti stratégiának volt a része, amely legalább két ge¬
neráción át meghatározta a bécsi család térségbeli tevékenységét. Földrajzi értelemben
és üzleti hálózat szintjén is ez a család rendelkezett az egyik legkiterjedtebb kapcso¬
latrendszerrel.** A nyugaton Nirnbergig, Augsburgig és St. Gallenig, délen pedig Ve¬
lencéig és Triesztig terjedő hálózatuknak a legkeletibb szegmense volt a Krakkó-Kassa
vonal, sőt a legújabban feltárt adatok szerint ettől keletre is bonyolítottak üzleteket.

Az előző Eiseler-generáció térségbeli tevékenységéről a hatvanas évekből értesü¬
lünk. A kamarai források szerint 1568-ban az Eiseler fiverek („Eiseler Gebrüder”)
különféle árukat szállítottak a frissen kinevezett Hans Rueber felső-magyarországi
főkapitánynak (Veldtoberister).? Sajnos ebben az esetben nem tudósít arról a forrás, hogy
pontosan mit is vittek a derék generálisnak és embereinek. A szöveg azonban érdekes
módon arról szól, hogy a Ruebernek szállított áruk — egyelőre még — nem kerültek fel¬
használásra (,bis auf weitere Verordnung nicht verwenndt werden"). Ebből áttételesen
arra következtethetünk, hogy nem feltétlenül hadianyagról lehetett szó. Fennmaradt
az ügyben a Szepesi Kamara fizetőmesterének egy nappal későbbi keltezésű irata is.
Ebben a Zah/meister leírja, hogy az Eiselerek maradéktalanul beszállították Kassára
a kért árukat." Ezenfelül kitér arra is, hogy az áruk nem lettek felhasználva. A Szepesi
Kamara következő levelében már két pontosítás is szerepel. Egyrészt megnevezik a fi¬
véreket: Andre és II. Sebastian Eiseler koordinálta a szállításokat. Másrészt informá¬
ciót nyerünk az áruról is, nevezetesen posztót vittek a katonaság számára Krakkóból."

Bár a fenti forrásokból nem értesülünk arról, hogy ellenkező irányba, azaz Krakkó
felé milyen árukat szállíthattak a bécsiek, az azonban bizonyos, hogy a kereskedői logi¬
kának megfelelően észak felé is vittek ki árukat a Magyar Királyságból, így az embereik
nem mentek ,üresen" visszafelé. Egy két évvel korábbi bejegyzés alátámasztja felté¬
telezésünket. Hans Eiseler 1566-ban kérvényezte, hogy 20 hordó borra kapjon vám¬
mentességet. A jó minőségű bort a lengyel udvarba, konkrétan a lengyel királynénak
(„fur die Khunigin zu Polln”) szällitotta.” A dátum alapján Habsburg Katalin lengyel
királyné volt a , címzett". Sajnos a borról nincs több információnk, az azonban közis¬
mert, hogy a lengyel udvarban már ekkor is nagy népszerűségnek örvendtek a hegyaljai
borok. A vámmentesség iránti kérelem minden bizonnyal a korábban a Habsburgoknak

34 Üzleti &s rokoni hälözatukhoz läsd bövebben: Tözsa-Rıcö 2014, 118-126.

35 ÖStA FHKA HF Ö Prot. R 280 f. 324v. 1568. szeptember 23. A Feldobrister (eredeti jelentésében fő¬
hadparancsnok) kifejezés félrevezető lehet, azonban egyben mutatja a kassai térség kiemelt stratégiai
jelentőségét. A térség katonai vezetőit az uralkodó egységesen a felső-magyarországi mezei és egyéb
hadai főkapitányának nevezte ki. PALFry G. 1996, 198.

36 ÖStA FHKA HFÖ Prot. R 280 f. 326r. 1568. szeptember 23/24.

37 ÖStA FHKA HFÖ Prot. R 280 f. 326r. 1568. szeptember 23/24.

38 ÖStA FHKA HFÖ Prot. E 266 f. 136r. 1566. június.

39 Davies 2006, 119. Pontosan Lengyelország királynéja és Litvánia nagyfejedelemnéje (1553—1572) és

mantovai hercegné.

77