Oldal 128 [128]
Domby a kevésbé nemes szőlők közül a gemmeát említette, mely lédússága miatt más
szőlőkkel összekeverve a must mennyiségének a növelésére szolgál; Matolainál ennek
magyar megnevezése Gyöngy-Fejér volt.”
Domby azt a helyi megfigyelést is rögzítette, hogy , a régi szőlők termései édesebbek
és nemesebbek, ezzel szemben az új szőlők nagyobb száma növeli ugyan a bor mennyiségét,
de annak nemességét csökkenti" Erdekes - és bizonyára napjainkban is megfontolandó
— kijelentés ez, melynek mentalitástörténeti vonatkozásai is vannak, tekintve, hogy
megközelítőleg ötven évvel Domby vizsgálódásai előtt ugyanaz a Daniel Fischer,
aki a tokaji föld gyógyhatásairól írt doktori disszertációt, még wittenbergi diákként,
1716-ban arról értekezett: igaznak kell tartani a hegyaljaiak megfigyelését, hogy az
1715. évi rossz termést a boszorkányok ármánya okozta."
Érdekesség, hogy Domby a talajszerkezet összetevőinek növényekben való megje¬
lenését nem minden esetben fogadta el kritika nélkül, már amennyiben Johann Adam
Raymann kísérletével cáfolta meg a hegyvidéki földek egyébként létező aranytartal¬
mának jelenlétét a tokaji szőlőszemekben. Az aranytartalmú hazai szőlők legendája
középkori eredetű." Kezdetben a szőlőknél növő aranyindákról és aranyvesszőkről
írtak külön tájegység említése nélkül (Petrus Ranzanus (1428-1492)) vagy a sze¬
remsegi szölökkel kapcsolatban (Galeotto Marzio (1424-1497), Antoine Mizauld
(1510-1578), Fortunatus Licetus (1577-1657)).” A hagyomäny szerint Paracelsus
(1493?-1541) is vizsgälta a tokaji szölök aranytartalmät, ezt azöta mär többszörösen
cáfolták." Az aurum vegetabile, tehát a növényekből kinyerhető arany létezésének és
bizonyításának vágya a XVII. század második felétől egyre inkább a tudományos
diskurzusba került; ekkor már a bogyókban látható aranyszemcsékről is tudósítot¬
tak. Az első kötet, mely ténylegesen a hegyaljai szőlők vonatkozásában tárgyalta
e jelenseget, a boroszlöi orvos, Philipp Jacob Sachs von Löwenheim (1627-1672) volt,
aki az 1661-ben kiadott Ampelograpbia című kötetében több erre vonatkozó adattal
is szolgált." Marton Henrik Franckenstein eperjesi orvosra, illetve Held Máté, II.
Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari orvosára hivatkozott, akik levélben, illetve
személyesen igazolták neki a tokaji aranyindák és aranyszemcsés (funiculi /Dratt)
szőlők létezését. Egy későbbi értekezésében, szintén Franckenstein elbeszélésére
való hivatkozással egy Walpataky nevű nemesembert is említett, akinek a vincellérje
73 Maroraı 1744, 13. A gemmeät gyöngyszölö vagy gyöngyfehér néven ismerjük; a borvidéken már nem
termesztett szölöfajta.
74. Dompy 1758, 25.
75 FiscHer 1716, 4-5. Läsd Tarnaı 1956, 38.
76 HorvÂrTx 1895.; BaLAssA 1991.; Macvar 2010.
77 MAGYAR 2010, 149.; Boros A. 2007, 61-63.
78 MAGYAR 2010, 151; Monox 2017. ADAMIK 2017. Érdekesség, hogy az 1771-ben megjelent kötet (De
Hermetische Nord-Stern) 5. fejezetében megjelent, tévesen Paracelsusnak tulajdonított, az aranytartalmú
szőlőkről szóló szövegrészletben hasonlóképp jelenik meg a napfény által a szőlőtőkébe, onnan a borba
jutó aether szerepének hangsúlyozása a tokaji borok kiválóságának okaként, mint Welschnél (és Hoff¬
mann-nál). E szöveget az ismeretlen szerző valójában 1769-ben írta. ADAMIK 2017, 137—138.
79 Sachs 1661.
127