Oldal 87 [87]
OCR
VII. § Ahhoz, hogy ezek a borok mennyire lesznek kiválóak, semmi sem járul hozzá jobban, mint az időjárás változó jellege. A polgárok mindenekelőtt meleg, ám eközben csapadékos évet óhajtanak. Szomorú látványt nyújt olykor májusban, hogy a fagyos hideg a zsenge vesszőkre lesújt, és az alig megjelent fürtök máris elhalnak; ezzel szinte a gazdagabb szüret minden reménye is elvész. Jóllehet a szőlők azonnal elkezdenek második rügyeket hozni, és a vesszők újra kihajtanak, de már gyengébb termést mutatnak, és nem ígérnek gazdag szüretet és ínycsiklandozó borokat. Ugyanekkora kárt okoz a fagy szeptemberben is, amely érés előtt pusztítja a fürtöket, ekkor nem aszúsodnak, így egyáltalán nem lesz esszencia vagy aszúbor, a bánatos polgárok kénytelenek csak a közönséges és ezáltal olcsóbb borral beérni. Saepe ferox insurgit hyems, et in intima gliscens Membra, gelu vites interficit; ut quid inanes Vinitor effundis lacrymas, non fletibus istis Tempus eget.” Néhány lakos pedig már október végén vagy november elején a szőlőfürtöket még édesebbé tevő hideg éjjeleket várja, olyannyira, hogy még szólássá is vált: Ha a Nap heve nem fejezte be a szőlők érlelését, fanyarságukat majd megtöri a következő fagy. De ezek a fagytól megcsípett és némi édességgel megajándékozott szőlők szegényebb szürettel kecsegtetik őket. Ha a nyár száraz és meleg, a föld a folytonos hőségtől kiszárad, a szőlővesszők kiszáradnak, a szőlőfürtök a kánikula hevétől a kelleténél kisebbre töppednek; az eső hiánya miatt pedig fanyar és kellemetlen bort ígérnek. Ez ugyanis nem csak olyan nagyon finom anyagot hoz a légkörből, amely a földet csodás módon termékenynyé teszi — ezt például maguk a földművesek is igen szerencsésen felismerik, amikor az esővizet minden más víznél többre tartják —, hanem a szőlőtövek közelébe jutva a földben megtapadó apró olajos, földes, sós részecskéket magával viszi, és azokat a tőke és a vesszők teljes terjedelmében szétosztják táplálékul. Ha tehát a szőlők híjával maradnak ennek a legalkalmasabb elemnek, amely a táplálékukat szállítja, annak mindenképp az a következménye, hogy a szőlőfürtök nemessége és a borok kiválósága nagyban csökken. Ha az esős év mértéktelen zivatarokkal és jégesőkkel sújtja a szőlőket, milyen hatalmas, jól ismert károkkal jár. 48 , Gyakran kerekedik vad tél, és a belső részekig hatolva faggyal pusztítja el a szőlőket; és mit ontasz, szőlősgazda, hiábavaló könnyeket, az időnek nincs szüksége a sírásaidra." (Pető Gábor fordítása). Jacgues Vaniére SJ (Tt 1739) Praedium rusticum című kötete 1707-ben jelent meg először Párizsban. Domby nem ezt, hanem egy későbbi kiadását használta, melyben az idézett szövegrészlet már részben módosított tartalommal olvasható. Mivel a legelső módosított szövegkiadás az 1730. évi tolosai, a hivatkozás erre a kötetre utal. Lásd VANIERE 1730, 102. 86
