Page 42 [42]
OCR
2.2. AZ ADDIKCIÓ ETIOLÓGIÁJÁNAK MODELLJEI m 41 dásán alapszik. A szerhasználatot olyan univerzális jelenségnek tekinti, amely a , normális" élet része, s amelynek lehetnek előnyei és hátrányai is (Caulkins-Reuter, 1997; Lenton-Single, 1998; Saunders-Marsh, 1999; Gossop, 2000; Jourdan, 2009). Így az ártalomcsökkentés tulajdonképpen a — domináns - patológiás modell közvetlen kritikusává vált. Bár az ártalomcsökkentő modellben van lehetőség a nem-problémás droghasználat értelmezésére, a legtöbb ártalomcsökkentő irányelv a szerhasználók kisebbségével foglalkozik, azokkal, akiknek a szerhasznalata a legartalmasabb (Ritter-Cameron, 2006). Az injekciós droghasználók vagy függők sokkal gyakrabban célcsoportjai az ártalomcsökkentő szakmapolitikáknak és programoknak, ugyanakkor a kannabiszhasználók azok, akiket a jogi reformok és a dekriminalizációs törekvések leginkább érintenek; a rekreációs szerhasználók vagy a partidrogok használói is ritkán kerülnek említésre (Room-Fischer-Hall-Lenton-Reuter, 2010). Duff (2004) szerint az ärtalomcsökkentö megközelites ilyenfajta ignoranciája a szerhasználat örömfogalmában keresendő, vagyis abban, hogy ez a megközelítés mennyire fogadja el azt, hogy a szerhasználat motivációja lehet az örömszerzés is. További ok lehet az, hogy a drogpolitikák előtérbe helyezik a szélesebb közösség egészségét. Rowe (2005) szerint az ártalomcsökkentés egy elképzelt nem-szerhasználó közösség érdekeit helyezi előtérbe, akiket a fertőző betegségektől és bűnözéstől meg kell védeni, és csak másodlagos a szerhasználók jóllétének a biztosítása. Habár ismertek a partidrogok ártalmai, ezek kevésbé érinthetik a lakosságot úgy, mint egy HIV-járvány. Az ártalomcsökkentő diskurzuson belül a szerhasználó személyeket általában a saját döntésükért felelősséget vállaló személyként jelenítik meg. Ez azonban felvet egy olyan dilemmát, amelyben a felelősséggel bíró személy feltételezése és a szerhasználat révén az adott környezet társas-kulturális szabályainak szándékos megsértése egymással szemben álló / egymást kizáró feltételezéseknek tűnnek (Fraser, 2004; Moore-Fraser, 2006). Ez az ütközés ahhoz a következtetéshez vezethet, hogy a szerhasználó , maga keresi a bajt", míg az egészséget befolyásoló, rajtuk kívül álló társas és strukturális tényezőket negligálják (vö. morális modell). Ezek a kritikák az ártalomcsökkentés neoliberális szubjektivitására hívják fel a figyelmet: a személyeket arra ösztönzik, hogy változtassák meg a viselkedésüket azért, hogy csökkentsék a kockázatot maguk és mások számára. Továbbá, az ártalomcsökkentő (és közegészségügyi) modellek altalaban ,,értéksemlegesnek” valljak magukat (Hathaway, 2001). Lupton (1995) szerint azonban nem értéksemlegesek, hiszen a mögöttes elképzelés az, hogy az egyes személyeknek szem előtt kell tartaniuk az egészségüket („egeszseg-imperativusz”). Ezert az ärtalomcsökkentö modell kritikájaként megfogalmazódott az, hogy kevéssé tudja értelmezni a droghasználatból fa
