Page 42 [42]
2.2. AZ ADDIKCIÓ ETIOLÓGIÁJÁNAK MODELLJEI m 41
dásán alapszik. A szerhasználatot olyan univerzális jelenségnek tekinti, amely
a , normális" élet része, s amelynek lehetnek előnyei és hátrányai is (Caul¬
kins-Reuter, 1997; Lenton-Single, 1998; Saunders-Marsh, 1999; Gossop,
2000; Jourdan, 2009). Így az ártalomcsökkentés tulajdonképpen a — domi¬
náns - patológiás modell közvetlen kritikusává vált. Bár az ártalomcsökken¬
tő modellben van lehetőség a nem-problémás droghasználat értelmezésére, a
legtöbb ártalomcsökkentő irányelv a szerhasználók kisebbségével foglalkozik,
azokkal, akiknek a szerhasznalata a legartalmasabb (Ritter-Cameron, 2006).
Az injekciós droghasználók vagy függők sokkal gyakrabban célcsoportjai
az ártalomcsökkentő szakmapolitikáknak és programoknak, ugyanakkor a
kannabiszhasználók azok, akiket a jogi reformok és a dekriminalizációs tö¬
rekvések leginkább érintenek; a rekreációs szerhasználók vagy a partidrogok
használói is ritkán kerülnek említésre (Room-Fischer-Hall-Lenton-Reuter,
2010). Duff (2004) szerint az ärtalomcsökkentö megközelites ilyenfajta igno¬
ranciája a szerhasználat örömfogalmában keresendő, vagyis abban, hogy ez a
megközelítés mennyire fogadja el azt, hogy a szerhasználat motivációja lehet
az örömszerzés is. További ok lehet az, hogy a drogpolitikák előtérbe helye¬
zik a szélesebb közösség egészségét. Rowe (2005) szerint az ártalomcsökken¬
tés egy elképzelt nem-szerhasználó közösség érdekeit helyezi előtérbe, akiket
a fertőző betegségektől és bűnözéstől meg kell védeni, és csak másodlagos a
szerhasználók jóllétének a biztosítása. Habár ismertek a partidrogok ártalmai,
ezek kevésbé érinthetik a lakosságot úgy, mint egy HIV-járvány. Az ártalom¬
csökkentő diskurzuson belül a szerhasználó személyeket általában a saját
döntésükért felelősséget vállaló személyként jelenítik meg. Ez azonban felvet
egy olyan dilemmát, amelyben a felelősséggel bíró személy feltételezése és a
szerhasználat révén az adott környezet társas-kulturális szabályainak szán¬
dékos megsértése egymással szemben álló / egymást kizáró feltételezéseknek
tűnnek (Fraser, 2004; Moore-Fraser, 2006). Ez az ütközés ahhoz a következ¬
tetéshez vezethet, hogy a szerhasználó , maga keresi a bajt", míg az egészséget
befolyásoló, rajtuk kívül álló társas és strukturális tényezőket negligálják (vö.
morális modell). Ezek a kritikák az ártalomcsökkentés neoliberális szubjek¬
tivitására hívják fel a figyelmet: a személyeket arra ösztönzik, hogy változ¬
tassák meg a viselkedésüket azért, hogy csökkentsék a kockázatot maguk és
mások számára. Továbbá, az ártalomcsökkentő (és közegészségügyi) model¬
lek altalaban ,,értéksemlegesnek” valljak magukat (Hathaway, 2001). Lupton
(1995) szerint azonban nem értéksemlegesek, hiszen a mögöttes elképzelés
az, hogy az egyes személyeknek szem előtt kell tartaniuk az egészségüket
(„egeszseg-imperativusz”). Ezert az ärtalomcsökkentö modell kritikájaként
megfogalmazódott az, hogy kevéssé tudja értelmezni a droghasználatból fa¬