OCR Output

1.1. A NŐI SZERHASZNÁLAT MINT TÉMA TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE m 25

Az 1990-es évek óta a szerhasználó nőket globálisan érintő jelenségekről
sok információt összegyűjtöttek, s a helyi sajátosságok is egyre ismertebbé
válnak, ugyanakkor a téma továbbra is gyakran kerül marginalizált helyzet¬
be. Gyakran kérdőjeleződik meg szakemberek körében is, hogy miért fontos
a szerhasználó nőkről és a női szerhasználatról beszélni, kevésbé támogatott
kutatási téma, és továbbra is több nehézség jellemzi a szerhasználó nők számá¬
ra a kezelésbe kerülést, a hatékony ellátást. A női szerhasználatot jellemzően
a férfi adatokkal és eredményekkel összehasonlítva közlik, de konvergenciát
látnak a női és a férfi szerhasználat között. Az elérhető adatok, vizsgálati ered¬
mények alapján összeállított nemzetközi jelentések (lásd 1. táblázat, vö. INCB,
2016; UNODC, 2018) tanulságait összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a női
szerhasználatra jellemző a gyógyszerek (felírt szorongásoldók) visszaélésszerű
használata. A droghasználók harmada az injekciós szerhasználók ötöde nő.
A korosztály, a szocioökonómiai státusz és a szexuális identitás szerint változó
a szerhasználat elterjedtsége, fontos a diverzitás kezelése. A kezelésbe került
lányok és nők körében megfigyelhető, hogy a szerhasználatban intenzíveb¬
ben és gyorsabban haladnak előre (ún. teleszkóp-hatás), hamarabb alakul ki a
függőség, és súlyosabb tünetekkel kerülnek az ellátóhelyekre. Jelentős ténye¬
ző a női szerhasználatban az ún. partner-hatás, vagyis jellemzően nem más
nőkkel együtt, baráti jellegű kapcsolati viszonyban, hanem heteroszexuális
kapcsolatban a férfi partner hatására, homoszexuális kapcsolatban a női part¬
ner hatására kezdik el és haladnak előre a szerhasználatban. A szerhasználat
okai között a genetikai mellett társas-társadalmi okokat feltételeznek, vala¬
mint hangsúlyos a szerhasználó nők életében a megtapasztalt és kezeletlen
pszichológiai trauma, ami többször vezet mentális betegségek kialakulásához.
A pszichológiai traumák közül a szerhasználó nők életében a más ember általi
erőszak (párkapcsolati és szexuális) szignifikáns, amely a szerhasználat kiala¬
kulásában és következményeiben is fontos tényezővé válik. A nők sérüléke¬
nyebbek a fertőzésekre, egyre növekszik a túladagolásos halál a körükben, és
egyre több nő válik drogügyek miatt szabadságvesztetté. A kezelésbe kerülést
jelentős rendszerszintű, strukturális, kulturális, társadalmi és személyes okok
akadályozzák (lásd I. táblázat, vö. INCB, 2016; UNODGC, 2018).

1.2. A NŐI SZERHASZNÁLAT MINT TÉMA FOGALMI ÁTTEKINTÉSE

A szerhasználati problémákat és addiktív viselkedéseket érintő nemzetközi
szakmai, szociális és egészségügyi ajánlásokban, útmutatókban (APA, 2007,
2018; EMCDDA 2005, 2006, 2009, 2010, 2017; Benoit-Dambélé, 2015; WHO,