Oldal 406 [406]
OCR
6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN) „valamivel 100% fölött”-strategiät követtek, 1968 äprilisäban 66,7%-os teljesítmenyt produkältak. (Hethy-Makö 1972:9) A nyomatekos felszölitäsok ellenere az , öregek" nem voltak hajlandók túlórázni, a fiatalok azonban még túlóra vállalásával sem voltak képesek érdemben javítani a teljesítményt. Ekkor tetőzött a kilépési hullám,"?? mások betegállományba mentek, noha a termelésirányítók még az üzemi orvosi rendelőre is próbáltak nyomást gyakorolni ennek megakadälyozäsa erdekeben. (Hethy-Makö 1972:10-11) Április második felében azonban a vállalatvezetés stratégiát váltott: tetemes célprémiumot tűzött ki és , jól fizető" vagontípusok gyártását ütemezte. [Ennek hatására] szinte varázsütésre... meredeken emelkedtek a teljesítmények és a bérek. Az , öreg" egyengetők, akik május óta a fiatalokkal való ellentéteik miatt különvált csoportban dolgoztak, szeptemberben 170,696-os teljesítményt és 17,51 Ft-os órakeresetet értek el, amihez még hozzájött a túlóra. Ez azt jelentette, hogy a legjobbjaik keresete a túlmunkával együtt a hat-hétezer forintot is elérte." A túlórázás állandósult. Tucatnyi egyengető-lakatos évi túlmunkája meghaladta az ötszáz (!) órát, azaz munkaidejük — az emberfeletti munkában - átlagosan tíz órára hosszabbodott és sokszor a hétvégére is kiterjedt. Viszont május után kilépés már alig volt. (Héthy-— Makó 1972:11) A kapitalizmus perspektívájából nézve annyira szokatlan, hogy érdemes megerősíteni a fenti történet egyik tanulságát: a szocialista üzemben a túlóra , normál" időszakokban sem , csak" arra szolgált, hogy a rendes üzemidőben nem teljesíthető megrendeléseket legyártsák, hanem a(z erre érdemes) munkások egyfajta jutalma" volt, lehetőség a pluszjövedelmekre. A lappangó válság idején kibontakozó túlórajátszmában azonban a munkások fordítottak a befolyásolás tipikus irányán: ,a rendes munkaidőben is csak akkor voltak hajlandók komolyabb erőfeszítéseket tenni, ha a vállalat azt túlmunkával sjutalmaztac. [...] Hasonló, bár kevésbé bonyolult, volt a céljutalomjáték is." (Héthy-Makó 1972:94) Összefoglalva: A munkások természetesen nemcsak a több túlóra és a több céljutalom kikényszerítésével nyerhettek volna több pénzt. Ennek legkézenfekvőbb és kevésbé fárasztó útja lett volna, ha a rendes munkaidőben tesznek fokozott erőfeszítéseket: a teljesítményszázalékot és az alapkeresetet nyomják fel. Igen ám, de ez utóbbi sokkal veszélyesebb út volt. 125 Egy másfél éves periódusban az egyengető-lakatosok 4696-a lépett ki a gyárból. (Héthy-Makó 1972:82) 126 Az átlagosan 4000 forintos kereset már kifejezetten jónak számított. (Héthy-Makó 1972:82) Az országos átlag 1968-1969-ben 1928-2012 forint volt. (KSH 1996:195) + 405 +
