OCR Output

6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN)

„valamivel 100% fölött”-strategiät követtek, 1968 äprilisäban 66,7%-os teljesít¬
menyt produkältak. (Hethy-Makö 1972:9) A nyomatekos felszölitäsok ellenere
az , öregek" nem voltak hajlandók túlórázni, a fiatalok azonban még túlóra vál¬
lalásával sem voltak képesek érdemben javítani a teljesítményt. Ekkor tetőzött a
kilépési hullám,"?? mások betegállományba mentek, noha a termelésirányítók
még az üzemi orvosi rendelőre is próbáltak nyomást gyakorolni ennek megaka¬
dälyozäsa erdekeben. (Hethy-Makö 1972:10-11)

Április második felében azonban a vállalatvezetés stratégiát váltott: tetemes
célprémiumot tűzött ki és , jól fizető" vagontípusok gyártását ütemezte.

[Ennek hatására] szinte varázsütésre... meredeken emelkedtek a teljesítmények és a
bérek. Az , öreg" egyengetők, akik május óta a fiatalokkal való ellentéteik miatt kü¬
lönvált csoportban dolgoztak, szeptemberben 170,696-os teljesítményt és 17,51 Ft-os
órakeresetet értek el, amihez még hozzájött a túlóra. Ez azt jelentette, hogy a leg¬
jobbjaik keresete a túlmunkával együtt a hat-hétezer forintot is elérte." A túlórázás
állandósult. Tucatnyi egyengető-lakatos évi túlmunkája meghaladta az ötszáz (!) órát,
azaz munkaidejük — az emberfeletti munkában - átlagosan tíz órára hosszabbodott
és sokszor a hétvégére is kiterjedt. Viszont május után kilépés már alig volt. (Héthy-—
Makó 1972:11)

A kapitalizmus perspektívájából nézve annyira szokatlan, hogy érdemes meg¬
erősíteni a fenti történet egyik tanulságát: a szocialista üzemben a túlóra , normál"
időszakokban sem , csak" arra szolgált, hogy a rendes üzemidőben nem teljesít¬
hető megrendeléseket legyártsák, hanem a(z erre érdemes) munkások egyfajta
jutalma" volt, lehetőség a pluszjövedelmekre. A lappangó válság idején kibon¬
takozó túlórajátszmában azonban a munkások fordítottak a befolyásolás tipikus
irányán: ,a rendes munkaidőben is csak akkor voltak hajlandók komolyabb
erőfeszítéseket tenni, ha a vállalat azt túlmunkával sjutalmaztac. [...] Hasonló,
bár kevésbé bonyolult, volt a céljutalomjáték is." (Héthy-Makó 1972:94) Össze¬
foglalva:

A munkások természetesen nemcsak a több túlóra és a több céljutalom kikényszeríté¬
sével nyerhettek volna több pénzt. Ennek legkézenfekvőbb és kevésbé fárasztó útja lett
volna, ha a rendes munkaidőben tesznek fokozott erőfeszítéseket: a teljesítményszáza¬

lékot és az alapkeresetet nyomják fel. Igen ám, de ez utóbbi sokkal veszélyesebb út volt.

125 Egy másfél éves periódusban az egyengető-lakatosok 4696-a lépett ki a gyárból. (Héthy-Makó
1972:82)

126 Az átlagosan 4000 forintos kereset már kifejezetten jónak számított. (Héthy-Makó 1972:82) Az
országos átlag 1968-1969-ben 1928-2012 forint volt. (KSH 1996:195)

+ 405 +