Page 401 [401]
DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G
forintot — családonként, miközben nagyjából ennyi (46 ezer) volt a szövetkezeti
fizikai munkások, és magasabb (52 ezer) az ipari fizikai dolgozók átlagbére —
fejenként. (Szelényi 1992/1988:62) Vagy: az átlagos vidéki család (a nem terme¬
lő 1096-ot is számítva) nettó havi 1765 forintot keresett havonta, , ami csinos
összeg, ha tekintetbe vesszük, hogy az ipari átlagbér 1981-ben 4332 forint volt".
(Szelényi 1992/1988:54)
Az utolsó bekezdés első mondatával szemben egyre inkább úgy vélem, hogy
a második gazdaság paradigmatikus tevékenysége nem a mezőgazdasági kister¬
melés, hanem a fusizás volt. Korábban találkozhattunk (— 6.3.3) a rendőrrel, aki
villanyszerelőként dolgozott , fusiban" — ez nemcsak azt implikálja, hogy törvény
őre törvénytelenül (mert iparengedély kiváltása és számla adása nélkül) dolgozott,
hanem fogalomzavarban is szenvedett. A fusi(zás) ugyanis valójában: állami
munkahelyen, munkaidőben, a vállalati gépek, szerszámok, anyagok felhaszná¬
lásával kisebb szolgáltatások és iparcikkek előállítása, magánfogyasztásra vagy
másoknak ítipikusan , szívességből", de gyakorlatilag hasonló szolgáltatások
elvárása fejében). A szocialista menedzsment hivatalosan kriminalizálta a fusit
(Bezsenyi 2012), de a valóságban elég lagymatagon lépett fel ellene — egyrészt
tisztában voltak az ilyen kampányok népszerűtlenségével, másrészt gyakran ők
is kedvezményezettek voltak.
Haraszti leírásában bagatellizálja a fusi gazdasági hasznosságát, mondván,
hogy az elfojtott kreativitás kiélése, a munkafolyamat felett visszanyert kontroll
(illúziója) sokkal fontosabb. (1989/1979:126—132) Vannak azonban komolyabb
jövedelemforrásként is számításba vehető, a munkahely területén végzett ma¬
gánmunkákis. A Csillaghegyi , téglagyár területén mindig lehet látszólag lődör¬
gő munkásokat találni. Ezek valójában nem lődörögnek" — munkára várnak. A
téglát vásárló magánépíttetők ugyanis gyakorlatilag sosem hoznak magukkal
rakodókat, hanem a téglagyári munkásokkal pakoltatják meg a kocsijukat, 5-7,5¬
szer nagyobb , órabérért", mint amit a vállalattól kapnak." (Kemény 1990c:27)
Kardos László kitűnő riportjában (1982) olyan brigádról olvashatunk, amely¬
nek tagjai szanálásra ítélt épületeket bontanak le, miközben igyekeznek
(Szelényi 1992/1988:101) Ironikus: miközben a figyelmeztetés szakmailag teljesen helytálló, a
jelenséget ,eltúlzó szociológusok és újságírók" nagy eséllyel éppen Szelényi műveire hivatkozhattak,
és gyakran hivatkoztak is.
Ráadásul túlórát is vállalnak, így az elvileg 2300 forintos munkabérüket a valóságban 5000 forint
fölé tornásszák fel. Ezt amunkastílust azonban ötvenéves kora után senki sem bírja, kénytelenek
könnyebb és rosszabbul fizetett munkát vállalni — így nagyon alacsony nyugdíjat kapnak majd,
mivel annak meghatározásakor az utolsó néhány év keresete számít. Érdemes megjegyezni, hogy
a posztkommunista jelenben ez a nyugdíjszámítási mód lényegében változatlanul továbbél, a
magánnyugdíj-rendszert a 2010-es évek elején a kormányzat megfojtotta.
41.
a
+ 400 +