Oldal 371 [371]
OCR
DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G A másik roppant érdekes családról szóló beszélgetés egy Írissen elvált, R-nek nevezett rendőrtiszttel mintha azt támasztaná alá, hogy nem volt teljesen alaptalan az államszocialista rendszert a rendi társadalom örökösének tekinteni. Egyrészt: magánrendezvényről van szó, de — Moldován kívül — az összes résztvevő rendőr (vagy házastárs, aki igen gyakran szintén a szervnél dolgozik). Másrészt, itt a férfi előadásából úgy tűnik, hogy a származása jelentette társadalmi tőke miatt kezdetben a nő volt a domináns fél, és a férfi élte meg sajátos emancipációként, majd lázadásként a válásukhoz vezető folyamatot: — És a házasságod? — Azt szokták mondani, hogy: mi nem azt a nőt vesszük el, akit szeretünk, hanem azt, aki minket szeret, mert csak az fogadja el a rendőrt munkájával-életformájával együtt. Az én házasságomat viszont ideálisnak lehetett mondani. Már említettem: a feleségem régi , bolsi" családból származott, rokonai még az illegális kommunista pártban is dolgoztak. Engem vonzott ez a környezet, fel akartam nőni hozzájuk. — És ők hogy fogadtak? — Eleinte kissé gyanakodtak, ellenőriztek, utánam néztek, ha előléptettek vagy dicséretet kaptam, hamarabb tudták, mint én. Addig volt erős a házasságunk, amíg a feleségem érezte, hogy felnézek rá és irányíthatott engem. Aztán teltek-múltak az évek, lassan én is megtaláltam a helyem a világban, tudtam, hogy az én munkám éppolyan fontos, mint az övé, ettől kezdve sokat vitatkoztunk [kiemelések tőlem - D. Cs.]. — Végül min borult fel a házasságotok? — Nevetni fogsz: azon, hogy megtanítottam vezetni. Igaz, hogy háromszáz órát gyötörtem, de a végén éppúgy a kezében tartotta a kocsit, mint én. Túlságosan is bízott a sofőrtudományában. Egyszer szilveszterkor jön haza a boltból, Kelenföldön laktunk a telepen, látja, hogy az autónk a ház mellett parkol, eszébe jutott, hogy ez nem jó, mert éjfélkor mindenfélét ki szoktak dobálni az ablakokon, és pont ráesne a Skodánkra. Beült a kocsiba, látott egy szabad helyet, oda be akart állni, és összetört tíz másik parkoló autót. Kijött az URH, leszondázták: elszíneződött. A házban nagy ” volt a káröröm: , lám-lám, egy rendőrtiszt felesége!..." — ezt nem tudtam elviselni. Újév után bedobáltam a holmimat a bőröndbe, és elköltöztem. Ennyi az egész. (Moldova 1988:444—445) E ponton már körbeveszi őket a többi rendőr, hallgatják a — számukra nyilvanvalóan nem új - történetet; egyikük itt teljesen magától értetődő módon átveszi a szót: Egy vizsgáló elmélázva vörösbort tölt a poharakba: — Igen, így van ez. Nekünk még a nőügyeinket is átjárja a keserű belügyi romantika. Én a szeretőimet is úgy választom ki, hogy tudjak velük beszélgetni a munkámról, * 370 +
