Page 370 [370]
6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN)
minden a helyére kerüljön. Régen, mikor három-négy napig elmaradtunk egy vonattal,
még azt sem tudtam neki megmondani, mikor vetődök haza:
— Honnan tudom, hogy mikor jössz? — kérdezte.
— Majd kopogok.
Én kilépek a kapun, ő visszafekszik egy-két órára, aztán a gyerekeket indítja. A haz,
a kert, a gyereknevelés minden rámarad, éjszaka fél egyedül az üres szobában, mégis
mosolyogva kell hogy várjon engem.
Sajnos, sok ember nem becsüli meg a feleségét. Régen is előfordult, hogy egy moz¬
donyvezetőnek a felesége meg a szeretője ugyanakkor vitte ki az ebédet a pályaudvarra,
ott a mozdony előtt verekedtek össze, de legalább a házasság kitartott [kiemelések
tőlem — D. Cs.]. Most, mióta sok kalauznő és vonatvezetőnő dolgozik, már a válások
is megszaporodtak. Az utazó személyzet este megérkezik, mondjuk Oroszlányba, csak
reggel indulnak vissza, van idejük összeszűrni a levet. Egy ötvenkét éves mozdony¬
vezető, akinek húsz évnél idősebb gyerekei vannak, teherbe ejtett egy kalauzlányt,
elvállalta az apaságot, otthagyta a feleségét, és elvette a kalauzlányt. De kár is erről
beszélni." (Moldova 1984/1977:112)
(Később, mikor négyszemközt maradtunk Tusornéval, őt is megkérdeztem a férjéről:
— Huszonkilenc éve vagyunk házasok, de még sohasem veszekedtünk. Ha valami vita
támad, nem hallgat végig: Ezt ne is mondd tovább, mert összevesznénk - és kimegy
a kertbe.) (Moldova 1984/1977:112)
— Szakmabeli volt a feleséged?
— Igen, régi ,,bolsi” csalad.
— És a te családod?
— Az nem.” (Moldova 1988:443)
* 369 "