OCR Output

2. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A 19. SZÁZADBAN

elegendő munkalehetőséggel nem rendelkezett. Az, hogy 1848-tól körülbelül
Pulszky tanulmányáig a magyar munkásság létszáma a tizenötszörösére nőtt,
miközben az össznépesség , csak" másfélszeresére (Rézler 1974/1938:16), nyil¬
vánvalóan enyhítette az ország legégetőbb társadalmi problémáját." Pulszky
szerint azért is fontos a nagyipar fejlődése,

e mivel az anyagi jólét nélkül nem várható el értelmi és erkölcsi gyarapodás
sem;

s sőt: éles szemmel felfigyel arra is, hogy a nemzetiségek asszimilációja sem
képzelhető el iparosodás nélkül.

A dualizmus korában a falvakban nem volt érdemleges asszimiláció, a városok¬

ban viszont annál inkább; a , nemzetietlen" munkásság volt a magyarosítás első

számú közege.
A gyáripar szükségét Magyarországon ma belátja mindenki. Átalános a meggyőző¬
dés, hogy csupán földművelési termelés mellett, méltó helyünket az európai nem¬
zetek sorában meg nem őrizhetjük, hogy önállóságunkat sem pénzügyileg, sem
értelmileg, egyoldalú gazdasági tevékenység mellett fenn nem tarthatjuk; sőt az
Amerikába és Romániába való kivándorlás [kiemelés tőlem — D. Cs.] világos
jele annak, hogy maga földművelő népünk is új foglalkozási tért igényel. Míg nagy¬
iparunk nincsen, addig úgy vagyunk, mint a beteg, a ki az erőt nyújtó eledelt meg
nem emésztheti; a nép szaporulatát, a mely feltétele, anyaga nemzetünk növekvé¬
sének, hivatásának megfelelő termet elérésének, nem vagyunk képesek az ország
vérkeringésébe felvenni, magyarrá áthasonítani, sajátunkul megóvni. Az az idő rég
elmúlt, a mikor azon tévhitet táplálták, hogy az alsó néposztályok igénytelensége
a nemzetek erejének forrása. Maga a polgárosodás, a szükségletek kielégítésének
növekvő hatalma, nem képzelhető a kívánalmaknak minőségben és mennyiségben
szaporodása, általánosodása nélkül. Nagyjában és átlag az értelmi és erkölcsi erő
soha el nem választható az anyagi jólléttől. [...]

Az ősi környezetben a nemzetiségi nagy rétegeket magyarokká átalakítani semmi
iskolai törvénynek, semmi közigazgatási mesterfogásnak sikerülni nem fog; a közpon¬
tosított telepek, a városi élet, a gyáripar az egyedüli eszközök, a melyek által gyorsulhat
a nemzeti egybeolvadás munkája. (Pulszky 1890:4—7)

61 A növekedés ezután is magas volt, csak éppen már magasabb bázisértékről: csak 1890 és 1900
között 2596-kal nőtt az iparban foglalkoztatottak száma (KSH 1904:35), 1900 és 1910 között pedig
29%-kal nétt (KSH 1914:20).

+ 71°