keretében délkelet felé, Perzsia irányába vezényelték, hogy déli útvonalon Baku
irányába támadjanak. A kelet felé irányuló nagy nyitóoffenzíva megtizedelte az
oszmán haderő reguláris hadseregének létszámát. Enver kudarca után újra kellett
gondolni a háborús célkitűzéseket. A Speciális Szervezetet, ahelyett hogy a kau¬
kázusontúli terjeszkedés végett hídként Közep-Azsiäba vezenyeltek volna, most
a megmaradt csapatokkal együtt a vélt , belső ellenség"? ellen vonultatták fel; egy
elkapkodott kampányban az örményeket nyilvánították — leegyszerűsítve — ellen¬
ségnek,"" közvetlenül az után, hogy Enver pasa hadügyminiszter és főparancs¬
nok köszönetet mondott a pátriárkának az örmény katonák hűségéért." 1915
februárja után kizárták az örmény katonákat a hadseregből, elvették fegyverei¬
ket, egy részüket meggyilkolták, másik részüket pedig munkaszolgálatba hívták,
ahogy a többi nem-muszlim, hadköteles férfit is." Az első erőszakos cselekede¬
teket és helyi vérengzéseket az Észak-Irán felé vonuló vagy onnan visszatérő
csapatok, irreguláris alakzatok és a Speciális Szervezet egységei követték el, még¬
pedig annak a két régiónak az örmény falvaiban, ahol az örmények, legalábbis
részben, többségben voltak: Vanban és Musban. Vanban gyülekeztek a környező
falvakból érkező menekültek. Az örmények az Aygestan nevű örmény negyedben
barikadoztak el magukat. A ,,vani felkelésként” ismertté vált esemény, mely 1915.
április 19-én kezdődött, végül ürügyként szolgált, illetve jogalapot adott az osz¬
mán-örmények általános deportálásáról szóló döntéshez — egyszerűen felcserél¬
ték az okot az okozattal."" A vani és musi ÖFSZ vezetői az utolsó pillanatig
próbáltak egyezkedni ifjútörök barátaikkal, hogy megakadályozzák az erőszakos
eseményeket. Miután már megkezdődtek a mészárlások és a deportálások, az
oszmán remény végképp átcsapott reményvesztettségbe.
Amikor kezdtek kirajzolódni az oszmán háborús előkészületek, és a biroda¬
lom végül belépett a háborúba, orosz oldalon örmények ezrei gyülekeztek az
448 A továbbiakhoz Id. Kévorkian: The Armenian Genocide. 225-242. 0.
44° Osmanischer Lloyd, 1915.02.26.; v6 Lepsius, Johannes (1930): Der Todesgang des Arme¬
nischen Volkes, Potsdam, 161-162. o.
#° Zürcher, Erik Jan (2002): Ottoman Labour Battalions in World War I. In Kieser, Hans¬
Lukas; Schaller, Dominik (szerk.): Der Völkermord an den Armeniern und die Shoa, Zürich,
187-195. 0.; Abramson, Glenda (2013): ,, Haim Nahmias and the Labour Battalions: a Diary
of two Years in the First World War” Jewish Culture and History, 2013/14. 18-32. 0.
#1 Kévorkian: The Armenian Genocide. 227-234. 0.