, Európában nagy visszhangot kapnak az oszmán parlamenti viták [...], [mivel]
az ottani emberek úgy vélték, hogy nálunk minden kérdést ellenvetés és tiltako¬
zás hiányában elfogadnak. Most végre láthatták, hogy nem ez az eset áll fenn.
Az oszmán parlamentben valódi viták zajlanak. És az európai újságok igencsak
elismerően vélekednek a muszlim képviselőkről."5
Az örmény szavazókat felszólították, hogy vegyék komolyan a szavazásokat,
a képviselőket pedig arra, hogy akkor is vállalják kötelezettségüket, ha ez szemé¬
lyes áldozattal jár. Mindez arra enged következtetni, hogy komolyan hittek a
parlamenti munka jelentőségében és hasznosságában. Ütüdjian, mint ahogy az
örmény elit nagy része, optimista volt, és hitt az oszmán kötelezettségvállalásban
és a reformképességben. Meg voltak arról győződve, hogy ebben az összefüg¬
gésben az örmény képviselők munkája egyrészt azért fontos, mert az oszmán
haza javára válik, másrészt pedig lehetővé teszi, hogy a birodalomban élő örmé¬
nyek helyzete javuljon, és hogy előmozdítsa az örmény nemzet ügyét. Ennek az
okfejtésnek az értelmében a közösség legjobb és legképzettebb tagjait kellett
megválasztani." Az az eset nagyon jól szemlélteti mindezt, amikor Servitchent
könyörögve kérték, hogy ne mondjon le hivataláról, hiszen , tehetsége és kép¬
zettsége komoly tényezőnek számít, ennélfogva az oszmán hazának és az örmény
népnek igencsak hasznára válik." Ugyanez a hozzáállás — a belső oszmán moder¬
nizáció iránti optimizmus és lelkesedés, a modernizáció révén pedig a parlament
létrehozása és munkájának nagyrabecsülése — mutatkozott meg akkor is, amikor
szigorúan elzárkóztak bárminemű külföldi beavatkozástól, mely további refor¬
mokat ígért, hiszen teljesen egyértelmű volt, hogy az oly szükséges reformok
nevében történő beavatkozások sokkal inkább burkolt gyarmatbirodalmi törek¬
véseket jelentettek, mintsem az oszmán keresztények megsegítését." Ettől az
alapvető felismeréstől eltekintve nem volt mindig teljes az egyetértés az örmény
képviselők körében, amit a március 26-i vita is tükröz: ekkor vita támadt Ohan¬
nes Allahverdi és a többi örmény parlamenti képviselő között.? Az is gyakran
55 Masis, 1877. április 14.
56 Vö. pl. Masis, 1877. március 6., 1877. március 8. stb.
57 Masis, 1877. märcius 6.; előzőleg az a szóbeszéd terjedt, hogy Servitchen esetleg lemond.
35 Ld. lentebb.
39 Masis, 1877. március 29.; vö. Us: Meclis-i Mebusan. 16—39. o. Van némi ellentmondás a
Masis és a Jegyzőkönyek között, ami a parlamenti viták időpontját és tartalmát illeti.