OCR
6. Oszmán pozicionálás és a közügyekben való részvétel igénye: az első oszmán parlament örmény képviselői Különbségtétel Ez a fejezet az oszmán-örmények politikai önmeghatározásáról és politikai elvárásairól szól, ezeket az első oszmán parlament örmény képviselőin keresztül fogjuk megvizsgálni. Amikor , örmény képviselőkről" esik szó, ez első ránézésre önellentmondásnak tűnik, hiszen ez a kifejezés az első oszmán parlament olyan képviselőit jelöli, akik a saját közösségüket képviselték. Az oszmán-török politikai elit mellesleg , hűséges nemzetnek? (millet-i sadiga) nevezte az örményeket. A parlament összetételét meghatározó elv azonban nem az arányos képviseleten alapult, mely figyelembe vette volna a birodalom vallási, etnikai, nyelvi vagy hasonló összetételét, hanem azon, hogy egy adott számú férfi lakos után a tartományok képviselőket küldjenek a fővárosba, beállítottságuktól függetlenül." Érdemes tudni azt is, hogy ezeket a képviselőket nem csupán egy vallási csoport szavazta meg (vagyis nem csak a saját csoportjuk), hanem a képviselőknek azok szavazatait kellett összegyűjteniük, akik minden vallási csoportban szavazhattak, legyen itt szó Isztambul (férfi) lakosságáról vagy a vidéki választókról. Mi értelme van akkor annak, hogy örmény - vagy görög, arab, bolgár — képviselőket különálló csoportként vizsgálunk? Eltekintve attól a technikai, de igencsak helytálló érvtől, hogy bizonyos nyelvi tudás szükségeltetik ahhoz, hogy valaki az Oszmán Birodalomban nem török 359 Devereux, Robert (1963): The First Ottoman Constitutional Period. A Study of the Midhat Constitution and Parliament, Baltimore, 124-125., 138-141. 0.