Oldal 78 [78]
4. Hatalomdelegáció és egyensúly: oszmán közigazgatási gyakorlat a keleti periférián + 77
veszteségtől való félelem tükrében mintha az oszmán állam iszlám megalapo¬
zásának fenntartása jelentette volna az identitás lényegét, amely miatt egyál¬
talán erőfeszítést tettek a reformokra. Ezáltal feloldhatatlan dilemma elé került
az oszmán politika: ami a keresztények (és az európai nagyhatalmak) számára
teljesen elégtelennek kellett hogy tűnjön, az sok muszlim számára már túl
messzire ment. Épp ennek az ígéretnek a megvalósítása tehát sokkal óvatosab¬
ban, vontatottan és akadozva történt. Ezt követően még a hagyománnyal össz¬
hangban lévő azon reformjavaslatokat illetően is, melyek csupán a keresztények
védelmét szolgálták volna, könnyen felmerült az a gyanú, hogy alapjaiban
akarják az államot megtámadni.
Az elodázás stratégiája
Tekintettel arra, hogy lehetetlen volt egymással szöges ellentétben álló elvárá¬
soknak eleget tenni, különösen II. Abdul-Hamid tökélyre vitte annak a stra¬
tégiának a kifejlesztését, mellyel elsősorban időt akart nyerni, hogy ne kelljen
meghozni alapvető kérdéseket érintő döntéseket, ne kelljen kijelölni semmiféle
irányvonalat, hogy az egész birodalmat minél hosszabb távon oly módon füg¬
gőben tartsa, hogy egy lehetőséget se zárjon ki állandó jelleggel, azaz hogy
minden oldal megőrizhesse saját reményeit. Ugyanakkor az is irányelve volt,
hogy ott, ahol erre lehetőség adódott, óvatosan változásokat vezessen be, elő¬
feltételeket teremtsen egy olyan eljövendő kor számára, mely talán — a nem¬
zetközi és belső oszmán viszonyok megváltozásával — ismét nagyobb mozgás¬
teret tud majd biztosítani. Az elodázás stratégiája tudatosan arra épült, hogy
kihasználja a reformintézkedés bejelentése és megvalósítása közti idő adta
mozgásteret. A késleltetés, a hátráltatás, a beteljesületlenül maradó ígéretek és
a megvalósulásukban akadályoztatott vagy elhúzódó törvények taktikája lehe¬
tővé tette azt, hogy engedjen az elkerülhetetlenné váló reformok nyomásának,
ugyanakkor pedig megakadályozzon népszerűtlen vagy nehezen megmagya¬
rázható reformokat. Ígéret és megvalósítás között tehát lehetőség nyílt a saját
cselekvésre.
Ez a gyakorlat nem korlátozódott azokra a reformkövetelésekre, melyek az
oszmán keresztények javát szolgálták, és melyek az oszmán oldalt kifejezetten