OCR Output

A 1 4 ,
62 : ÖRMÉNY ÉLET AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN

tanácsadókon sem. Mint azt már említettük, a német katonai tanácsadók erősen
túlzott díjakat számoltak fel, ráadásul nyíltan közvetítő tevékenységet folytattak
német fegyverexportőrökkel — ebben támogatta őket a német nagykövetség -,
pedig ez részben ellent is mondott katonai hivatásuknak. Elsősorban a Krupp
és a Mauser cégeknek közvetítettek szerződéseket, milliós összegű tüzérségi
eszközről, fegyverről, töltényről.? Attól se riadtak vissza, hogy súlyosan meg¬
vesztegessék a legmagasabb rangú oszmán felelősöket." A csapatok gyarapítása
újabb pénzügyi terhet jelentett, mint ahogy a gyakorló mozgósítások is, melye¬
ket a szultán rendelt el, noha a belső zavargások és a szomszédos országok feszült¬
ségei amúgy is szükségessé tették a csoportok mozgósítását, mégpedig igen rövid
időközönként.5 A pénzhiány ellenére történő tetemes kiadások egyszerűen
abszurdak, ha szem előtt tartjuk, hogy milyen sok befektetés maradt befejezet¬
lenül. A birodalom pénzügyi helyzete tehát önmagában nem szolgál elegendő
magyarázattal a reformok körüli elodázásokra és ellentmondásokra.

Egy másik magyarázat, mely leginkább a német tisztek tevékenységét tartja
szem előtt, a német tanácsadók és az oszmán tisztek és hivatalnokok közti kul¬
turális különbségekkel és kommunikációs nehézségekkel érvel. Valóban, a néme¬
tek mindenféle felkészülés nélkül érkeztek Isztambulba. Se a nyelvet nem ismer¬
ték, se az ország helyi adottságaival nem voltak tisztában. Csak tolmács
közvetítésével tudták megértetni magukat, ami némi akadályt jelentett, és olykor

95 Ortaylı, Ilber (1998): Osmanlı Imparatorlugu ‘nda Alman Nifuzu, Istanbul, 19-121. 0.5
Id. meg a Külügyminiszterium aktäiban levö reszletes dokumentäciöt: AA-PA, Türkei 142,
1. kötet, Thielmann an Bismarck vom 30.07.1885; Türkei 142, ı. kötet, Thielmann an Bis¬
marck vom 10.09.1885; Türkei 142 secr., 1. kötet, Bericht von Goltz vom 09.01.1888 (Anlage
zu Waldersee an Bismarck vom 15.01.1888, 7-8. 0.; Türkei 142 secr., ı. kötet, Bericht von Goltz
vom 25.01.1888 (Anlage zu Waldersce an Bismarck vom 31.01.1888); Türkei 142, 3. kötet,
Bericht von Goltz vom 15.04.1890; Türkei 142, 4. kötet, Radowitz an Caprivi vom 09.08.1891;
Türkei 142, 5. kötet, Radowitz an Caprivi vom 14.06.1892; Türkei 142, 6. kötet, Radolin an
Caprivi vom 06.02.1893; Türkei 139, 12. kötet, Denkschrift von Grumbckow vom 08.07.1893;
Türkei 142, 8. kötet, Radolin an Caprivi vom 20.07.1894; Radolin an Caprivi vom
26.08.1894; Radolin an Caprivi vom 03.09.1894; Radolin an Hohenlohe-Schillingsfürst
vom 17.09.1894; Friedrich Krupp an Marschall von Bieberstein vom 01.04.1895; Türkei 139,
18. kötet, Militärbericht Nr. 6 vom 03.02.1898; stb. Vö. meg egy kötegnyi melleklettel: Tür¬
kei 142, 22. kötet (céges reklámanyag a fegyverzethez).

9 A4-PA, Türkei 139, 19. kötet, Wangenheim an Bülow vom 30.06.1900.

5 Wallach: Anatomie einer Militárbilfe. 132. o. ff.