OCR Output

3. A felülről jövő reformok dilemmája e 55

magukat a katonai szolgálat alól, illetve helyettest küldhettek maguk helyett.
A honvédelmi területek meghatározásakor újabb anomália keletkezett, a terü¬
letek kijelölése nem volt arányos a birodalom népességmegoszlásával.""

Hamidi reformtervek

Kücük Said pasa, II. Abdul-Hamid nagyvezírje volt az a magas rangú oszmán
hivatalnok, akit annyira sokkolt az Oroszországgal szembeni vereség, hogy ki¬
elemezte a háború lefolyását és kimenetelét, majd ezek alapján kidolgozta a kato¬
naság átszervezését. Said tulajdonképpen nem tartozott a hadsereghez." Ennek
megfelelően a katonai reformmal kapcsolatos ötletei nem tartalmaztak konkrét
javaslatokat a katonaság újjászervezéséhez, hanem csak általános irányelveket a
katonaság központi feladatairól és célkitűzéseiről, a szervezeti struktúráról és a
katonai reform politikai előfeltételeiről. 1878-ban, amikor még csak igazságügyi
miniszter volt, memorandum formájában a szultán elé terjesztette reformelkép¬
zeléseit. 1880-ban, első nagyvezírségének kezdetén, benyújtott a szultánnak egy
részletesebb írást az ország védelmének a kérdéséről. 1883-ban pedig egy újabb
feljegyzésben összefoglalta a szultán számára elképzeléseit a diplomáciai és kato¬
nai eszközök szerepéről, a birodalom védelmének érdekében."

Míg Said pasa a szultánnak felvázolta egy lehetséges reform általános irány¬
elveit, addig egy kifejezetten erre a célra felállított bizottság konkrét javaslatokat
tett a katonai reformokra. II. Abdul-Hamid 1880-ban létrehozta a Felső Katonai

69 Zürcher: The Ottoman Conscription System in Theory and Practice, 1844-1918. 82—83. o.;
Griffiths: The Reorganization of the Ottoman Army. 20., 31. o.

7° Said pasäröl vö. Kuran, Ercümend (1970): „Kügük Said Pasa (1840—1914) as a Turkish
Modernist." International Journal of Middle East Studies, 1970/1. 124—132. o.; Karal:
Osmanli Taribi. 8. kötet. 289—293. 0.; Inal, Ibniilemin Mahmud Kema (1964): Osmanl1
Devrinde Son Sadrıäzamlar, Isztambul, 2. kötet, 989-1264. 0.; vd. még Shaw; Shaw: History
of the Ottoman Empire and Modern Turkey. 2. kétet, 219. 0.; Lewis: The Emergence of
Modern Turkey. 175-180. 0.

7 Said szultánhoz intézett beadványai és reformtervének főbb pontjai megtalálhatók
összegezve a visszaemlékezéseiben: Pasa, Mehmed Said (1328/1912): Said Pasanin Hatiratt,
Istanbul, r. kötet, 388-391. o., 430—432. 0. &s 477-480. o.; vö. még Griffiths: The Reorgani¬
zation of the Ottoman Army. 38-43. 0. és Kuran: Kügük Said Pasa (1840-1914) as a Turkish
Modernist. 125. és 131. 0.