OCR Output

42 " ÖRMÉNY ÉLET AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN

a tartományi vezetés gyanakvását. A gyárat rövid időn belül kétszer is be kellett
zárni, majd újra megnyitották, ekkor döntött úgy Dikran Terzian, hogy egye¬
lőre elhagyja az Oszmán Birodalmat, és visszatért az Egyesült Államokba.
A problémák és akadályok száma egyre csak nőtt. 1893-ban ismételten bezáratták
a gyárat, két évre rá, 1895-ben pedig a Parigian fivéreket is érintette a biroda¬
lomszerte dúló, örményeket érintő mészárlás: mindhárman megsebesültek.
Ennek ellenére folytatták munkájukat, ám hamarosan újabb dolog szúrta a
hatóságok szemét, mégpedig a nagy szélmalom. Azzal érveltek, hogy a szélma¬
lom fenyegetést jelent az oszmán hadsereg számára, hiszen lövedéket lehet
onnan kilőni, és elrendelték a szélmalom lerombolását. 1905-ben elhunyt a
legidősebb fivér, Apraham, Manug pedig úgy döntött, hogy az Egyesült Álla¬
mokba menekül.

Az 1908-as ifjútörök forradalom után Manug Parigian ismét reménykedni
kezdett, és visszatért Harputba. 1915-ben először besorozták, majd meggyilkolták.
Ded Amunak sikerült megmenekülnie, ő ugyanis belement abba, hogy öntödéje
az állam számára ingyen végezze a munkát. 1923-ban végül ő is elhagyta az orszá¬
got. Los Angelesben hunyt el 1931-ben.

Halálos felemelkedés:
a Pastermadjianok, az erzurumi hússzárítók"

A Parigian család története elsősorban azt mutatja, hogyan hatott ki az oszmán
hivatalok ingadozó , hangulata? a tartományokban élő, feltörekvő örményekre:
az oszmán hivatalok ugyanúgy profitáltak az örmények vállalkozó kedvéből és
kézművességéből, mint amennyire bizalmatlanok voltak velük szemben.
Az erzurumi Khatchadour Efendi Pastermadjian sorsán keresztül azt szeretnénk
szemléltetni, hogy az Oszmán Birodalom területén az örmények élete mily
módon volt folyamatosan veszélynek kitéve muszlim környezetük ellenséges
érzései miatt. Ez a fenyegetettség már eleve azért is fennállt, mert a hivatalok alig
tettek valamit az örmények védelméért, illetve nem szabtak ki semmiféle szank¬

* Cora, Yasar Tolga (2014): Why Was Pastirmaci Khatchatur Efendi Killed? The Life of
an Ottoman-Armenian Elite in Mid-ıgth-Century Erzurum/ Karin. In Tachjian, Vahé
(szerk): Ottoman Armenians. Life, Culture, Society, ı. kötet, Berlin, 65-87. o.