OCR
8. Örmény városképek e 161 falra folyt volna). A városesztétikai változáson túl mindebben a korábbi, nemesi irányultságú, kúriákra emlékeztető életforma feladását is észrevehetjük. A 18. században az örmény családok dinasztiákat alkottak, a városi ház, mint kicsinyített kastély (kúria) pedig a család vagyonának és státuszának fokmérője volt. Az építkezés ily módon „stätuszbefektetes” volt, a szüksegeshez képest irreálisan költséges és túldíszített. Hasonló mentalitás érvényesült városi léptékekben, mint a mintaadó arisztokrácia vidéki kastélyépítkezéseinél, amelyeket úgyszintén a státuszreprezentáció motivált.?? A kisebb léptékek és a helyhiány miatt természetesen az ilyen kicsinyített városi kastélyok, illetve paloták egyben a gazdálkodás színterei is voltak, itt tárolták a kereskedelmi termékeket, sokszor még a bolthelyiségnek is helyet kellett hagyni. A városmagok reprezentatív barokk jellege így keveredett az örmények gazdasági tevékenységével, aminek csúcspontját a kereskedelmi csarnokok jelentették a maguk impozáns oszlopsoraival, amelyek mögött szűk bolthelyiségek sorakoztak. Az örmény építészetnek tehát a r8. században egyszerre kellett megfelelnie a szorosan vett gazdasági, ezen belül kereskedelmi igényeknek és a státuszreprezentációnak. Utóbbi annál inkább fontos volt, mivel egyben elfedte a nemesi (illetve székely) értékrendtől alapvetően idegen kereskedelmi ethoszt. Az örmények tehát a helyi építészeti formák átvételével is igyekeztek kisebbnek láttatni a távolságot a befogadó népesség és a saját értékrendjük, életmódjuk között. Talán nem véletlen, hogy Erzsébetváros kevésbé volt aktív a barokk diszitömüveszetben. Környezeteben ugyanis — a szäszföldi varosokban a kereskedelemnek megvolt a maga évszázados státusza, ami szükségtelenné tette az ezt elfedő nemesi minták túlhangsúlyozását. A 19. század vége jelentős változást hozott. A kapitalista kereskedelem általánossá vált, és vele a kereskedelem elfoglalta helyét a városképben. A kereskedőcsarnokok díszes oszlopsorait beépítették, és ott kirakatportálokat helyeztek el. A 19. század végén a korábbi örmény barokk városkép fokozatosan átadta helyét az új városi léptékeknek. Nagyobb számban csak ott maradtak meg épületek, ahol azok nagysága megfelelt a 19. század igényeinek is (például az örmény paloták esetében Szamosújváron), vagy a városfejlődés hangsúlyeltolódásai miatt az egykori örmény házak külvárosi helyzetbe kerültek ( Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros). Máshol a bérházak és az állami presztízsbe39 Dercsényi Balázs (szerk. 1990): Magyar kastélyépítészet, Budapest, 21.