válhatott. Az örmény templomok első generációja tökéletesen belesimul ebbe
a hagyományba.
A szamosújvári Salamon-templom gótikus kapuját Bálványosvárról hozat¬
tak at az 6rmények.* Ez önmagában még értékelhető lenne úgy is, mint egy
helybeli gyökerek nélküli népesség legitimációs igyekezete, a hely történeti
múltjának tudatos felvállalása. Ám ennél is többet mond maga az épület,
amelynek belső terében a keskeny, majdhogynem összeérő barokk fiókdongák
végül egy gótikus tér képzetét keltik."7" A nyolcszöggel záródó, támpillérekkel
megerősített szentély statikai megoldása pedig a középkori templomokra
emlékeztető építőtudás bizonyítéka. Az épület amúgy a barokk végtelenül
leegyszerűsített változata. A homlokzatokon alig vannak tagozatok, a tömeg¬
forma tömör, házszerű, a legegyszerűbb falusi templomokat idézi. A monu¬
mentalitást a forma hordozza: a házak fölé magasodó hajó és a meredek
tetőszerkezet. Mindez megint csak az erdélyi gótika tömbszerű térképzésére
emlékeztet. A torony az épülettől elválik, ami statikailag egyszerűbb megoldás,
mintha a falazatra helyezték volna rá. A torony amúgy sem árulkodik olyan
tudásról, amit a környékbeli mesterek ne ismerhettek volna.
A ház tömegformájának egyszerű felnagyítása, a középkorból örökölt, de
a barokkal keveredő építőtechnikák még inkább szembeötlőek Erzsébetváros¬
ban és Gyergyószentmiklóson. Az erzsébetvárosi ótemplomról fennmaradt
fénykép tanúsága szerint egy jellegzetes késő gótikus erdélyi templomról
beszélhetünk, meredeken emelkedő, kontyolt fedélszékkel, kicsiny ablaknyí¬
läsokkal tagolt falfelitletekkel.*7” Tömegformája a falusi gótikát idézi, sokkal
inkább, mint a jóval régebbi, a 16. században emelt , magyar templomé",
amely a vár szomszédságában allt 1918-ig.””
Gyergyószentmiklós sajátossága az iménti helyszínekkel szemben, hogy
székely lakossága mindvégig katolikus maradt, ami nagyban segítette a barokk
térnyerését. Míg Szamosújváron és Erzsébetvárosban az uniált örmény kato¬
likus egyház képviselte a római egyházat és vele az ellenreformációt, illetve
annak művészetét, a barokkot, addig Székelyföldön az örmények ilyen szere¬
"69 B. Nagy Margit 1983: 29.
79 A barokk és a gótika közös jellemzőire, az oltárhoz vezető hosszanti tér kompozíciós elvére
Szentkirályi Zoltán építészettörténeti munkájában találunk részletesebb leírást. Szentkirályi Zoltán
(1980): Az építészet világtörténete, Budapest, II. kötet, 244.