Oldal 82 [82]
OCR
5. A város és vidéke változó kapcsolatai e 81 feltétlenül a legjobb földrajzi pozícióban fekvő helyeket szállták meg, hanem azokat, ahol a földbirtokossal meg tudtak egyezni. Végül, bár triviálisnak tűnhet, nem szabad elfeledni, hogy az építészet immobil. A környezet semmilyen más kulturális sajátosság esetében sem annyira determináló, mint az építészetben. Az építészet anyaga a szó fizikai értelmében nehezen mozdítható. A nyelv, a szokások vagy a családban öröklődött habitusok évszázadokon át elkísérhetik a migráns népességet, de még a művészet tárgyiasult elemei, például a szentképek vagy az énekeskönyvek is viszonylag hosszú életűek a betelepülő népesség kultúrájában. Erre éppen az örmények szolgálhatnak például, hiszen az apostoli örmény egyházra jellemző szenttisztelet és mondakör évszázados vándorlások után a 17. századi erdélyi betelepülés idején is élénk és eleven hagyomány volt."7 Olyannyira, hogy még a 18. század folyamán Szent Gergely tiszteletére emelt oltárok ikonográfiájában is felfedezhető keleties szimbolika."" Az építészeti hagyományt azonban a táj hamar átírja, mert mások a klimatikus viszonyok, hiányoznak a kibocsátó területen meglévő anyagok." Az építészet, illetve a városépítészet táji meghatározottsága azonban nem determinikus. A természeti környezet többféle építőanyagot kínál. A népesség szokásaitól, tudásától függ, mit használ fel belőle."" Erdélyben az örmények két alapvető kulturális régióban telepedtek meg. Az egyik Szászföld, a másik Székelyföld. Mindkét régió középkori eredetű, védelmi céllal létesült autonómiaterület. Építészeti hagyományaik markánsan eltérnek egymástól, ami nem annyira a táj természeti adottságaival, hanem a társadalmi szokásokkal magyarázható. Mert noha mindenhol bőven akadt építésre alkalmas kő és fa, Szászföld lakossága már a kései középkorban kőből építkezett, míg Székelyföldé a 19. század végéig zömmel fából építkezett, még a városokban is. A fahasználat tartós fennmaradása mögött a mesterségbeli tudás, a székely erdőtársasá7 Koväcs Bälint 2007: 30-46. 58 Pál Emese (2013): The Sacral Art of Transylvanian-Armenians. In Koväcs Bälint-Päl Emese: Far Away from Mount Ararat. Armenian Culture in the Carpathian Basin, Budapest, 73-84. 59 A 18. században Magyarországra érkező sváb telepesek magukkal hozták a favázas építőtechnikát, ám mivel az ehhez szükséges fa beszerzése a parasztság számára nehézségekbe ütközött, hamarosan felhagytak vele. Ezzel az épületek arányai is megváltoztak, hiszen a földből készült falazatok és a szerényebb fedélszékek a vertikális hangsúlyokat erősen visszafogták. Lásd: Dobosyné Antal Anna (2006): Fachwerk a schwäbische Türkei területen, Budapest. 160 Pogány Frigyes (1976): A szép emberi környezet, Budapest, 8-93.
