Seite 82 [82]
5. A város és vidéke változó kapcsolatai e 81
feltétlenül a legjobb földrajzi pozícióban fekvő helyeket szállták meg, hanem
azokat, ahol a földbirtokossal meg tudtak egyezni.
Végül, bár triviálisnak tűnhet, nem szabad elfeledni, hogy az építészet
immobil. A környezet semmilyen más kulturális sajátosság esetében sem
annyira determináló, mint az építészetben. Az építészet anyaga a szó fizikai
értelmében nehezen mozdítható. A nyelv, a szokások vagy a családban örök¬
lődött habitusok évszázadokon át elkísérhetik a migráns népességet, de még
a művészet tárgyiasult elemei, például a szentképek vagy az énekeskönyvek is
viszonylag hosszú életűek a betelepülő népesség kultúrájában. Erre éppen az
örmények szolgálhatnak például, hiszen az apostoli örmény egyházra jellemző
szenttisztelet és mondakör évszázados vándorlások után a 17. századi erdélyi
betelepülés idején is élénk és eleven hagyomány volt."7 Olyannyira, hogy még
a 18. század folyamán Szent Gergely tiszteletére emelt oltárok ikonográfiájá¬
ban is felfedezhető keleties szimbolika."" Az építészeti hagyományt azonban
a táj hamar átírja, mert mások a klimatikus viszonyok, hiányoznak a kibocsátó
területen meglévő anyagok."
Az építészet, illetve a városépítészet táji meghatározottsága azonban nem
determinikus. A természeti környezet többféle építőanyagot kínál. A népesség
szokásaitól, tudásától függ, mit használ fel belőle."" Erdélyben az örmények
két alapvető kulturális régióban telepedtek meg. Az egyik Szászföld, a másik
Székelyföld. Mindkét régió középkori eredetű, védelmi céllal létesült autonó¬
miaterület. Építészeti hagyományaik markánsan eltérnek egymástól, ami nem
annyira a táj természeti adottságaival, hanem a társadalmi szokásokkal magya¬
rázható. Mert noha mindenhol bőven akadt építésre alkalmas kő és fa, Szász¬
föld lakossága már a kései középkorban kőből építkezett, míg Székelyföldé
a 19. század végéig zömmel fából építkezett, még a városokban is. A fahaszná¬
lat tartós fennmaradása mögött a mesterségbeli tudás, a székely erdőtársasá¬
7 Koväcs Bälint 2007: 30-46.
58 Pál Emese (2013): The Sacral Art of Transylvanian-Armenians. In Koväcs Bälint-Päl Emese: Far
Away from Mount Ararat. Armenian Culture in the Carpathian Basin, Budapest, 73-84.
59 A 18. században Magyarországra érkező sváb telepesek magukkal hozták a favázas építőtechnikát,
ám mivel az ehhez szükséges fa beszerzése a parasztság számára nehézségekbe ütközött, hamarosan
felhagytak vele. Ezzel az épületek arányai is megváltoztak, hiszen a földből készült falazatok és
a szerényebb fedélszékek a vertikális hangsúlyokat erősen visszafogták. Lásd: Dobosyné Antal Anna
(2006): Fachwerk a schwäbische Türkei területen, Budapest.
160 Pogány Frigyes (1976): A szép emberi környezet, Budapest, 8-93.