Page 73 [73]
OCR
72 " ÖRMÉNY VÁROSÉPÍTÉSZET ERDÉLYBEN megjelenését az is gátolta, hogy a fiatal épületállomány nem igényelt még korszerűsítést. Az 1800-as évektől induló bő száz éves periódust, s főként annak utolsó három-négy évtizedét a provincializmus szóval lehetne a legtalálóbban leírni. Provincializmusként értékelhető a népi építészet előretörése éppúgy, mint a 19. század végének eklektikus városmodernizációja. Mint korábban volt róla szó, a tervezett Szamosújváron az eredendően egymással párhuzamosan kimért utcák városszerkezeti pozíciója közel azonos súlyú volt, centrumnak pedig a főtér, illetve a főtérbe torkolló utcaszakaszok számítottak. Ebben az évszázadban azonban az utcák erősen differenciálódnak, a főteres szerkezet pedig főutcássá alakul át. Mindenekelőtt látni kell, hogy a város negyedik, hosszanti utcája, a mai Strada Closca és Strada Crisan már nem mutat a korábbiakhoz fogható szabályosságot. Eleve sokatmondó, hogy ez a tengely nem ér össze, a Salamon-templomtól északra és délre lévő utcaszakasz markánsan elkülönül egymástól. Az első katonai felmérés ezt a részt még nem is jelöli a város szerves részének, hanem egy falusias zónát ábrázol. Sokatmondó, hogy ebben az utcában - akárcsak a város többi falusias utcájában (Kandia) — a 19. század elején még rendszeresek a pusztító tűzvészek. Mindez a könnyen lángra kapó növényi építőanyagok (szalma, nád, fa) markáns jelenlétére utal." A telekméretek egyébiránt mind a mai napig kisebbek errefelé, mint az örmény város magterületén, és az utcakép is falusiasabb. A házak is kisebbek, főként egytraktusosak, barokk díszítmények nincsenek. Ennek az utcának a karaktere már nem a bécsi mintákhoz igazodó városra emlékeztet, hanem Szamosújvár váraljai településrészére, Kandiára. A 19. század folyamán az örmény városmag és a váraljai településrész fokozatosan egybenőtt, ami Szamosújvár egészének vidékiesebbé válásához járult hozzá. Látható, hogy az örmény város déli, Kandia felé eső negyedeiben a telekformák inkább a falusi mintákat követik, semmint a tervezett város szabályosságát folytatnák. A mai Strada Armeneascá és a Strada Mihai Viteazu észak felé fokozatosan szegényedő utcaképe térben vetíti elénk a 19. század átalakulását, amelynek során a népi építőhagyományok benyomultak a városba. A ma még látható eklektikus homlokzatok nagy száma is azt 46 Kádár József (1901): Szolnok-Doboka vármegye monográfiája, Dés, 155.; Szongott Kristóf 1893: 127.
