Oldal 50 [50]
3. Az örménység identitása s 49
, akinek környékétben lakunk, akiknek erkölcseit követni igyekszünk, öltözetét viseljük,
törvényeivel élünk"?
Az iménti áttekintésből látszik, hogy az örménység és a befogadó közeg viszo¬
nya már a 18. század elejétől kétféle utat járt be. Az egyik a székelyföldi út, ahol
az örmény kolóniáknak nem sikerült függetleníteni magukat a helyi feudális
önkormányzatiságtól, a másik a két szabad királyi város rendies autonómiája.
Az első természetszerűleg intenzívebb kapcsolatot feltételezett a befogadó
település szokásvilágával, egyben csekélyebb mozgásteret hagyott az önálló
kulturális kódok megtartásához, illetve újak kialakításához. Másként fogal¬
mazva Székelyföldön az örmény kultúra jóval nagyobb asszimilációs nyomás¬
nak volt kitéve, beleértve ebbe az építőtevékenységet is. A szabad királyi váro¬
sok esetében a helyi közösségek mozgástere nagyobb volt ugyan, de közel sem
korlátok nélküli. Az örmények konkurenciáját érzékelő szász kereskedőváro¬
sokkal szemben csak erős politikai koalícióval lehetett felvenni a versenyt. Az
egyik ilyen koalíciós partner a magyar nemesség, a másik a Habsburg-ház volt.
Mindkét stratégiai hatalmi partner kihatott az örmények építkezésére. A nemes¬
ség úgy, hogy lakásmintát kínált a leggazdagabb családok számára, a Habsbur¬
gok pedig úgy, hogy a katolikus ellenreformáció művészeteként megjelenő
barokk stílus gyors átvételére motiválták az örményeket.
A 19. század folyamán mind a szabad királyi városokban, mind a két szé¬
kelyföldi településen az örmény identitás a modern magyar nemzettudat
részévé vált. Ezzel együtt természetesen továbbra is kimutathatók különbsé¬
gek a kolóniák között. Ám ezek a különbségek egyre kevésbé a Bécshez, mint
inkább a Budapesthez való viszonyban érhetők tetten.
A 19. századot kettős mozgás irányította. Egyrészt az örménykép korábbi
negatív felhangjai visszaszorulnak, másrészt az örmények etnikai-társadalmi
különállása fokozatosan gyengül, majd a századfordulóra szinte teljesen meg¬
szűnik. A folyamat már a század elején megindul. Ekkortól az örménység
vezető rétege — élve az emancipáció révén megnyíló földbérlet és a földtulaj¬
donszerzés kínálta lehetőségekkel — a Dél-Alföldre költözik. Míg korábban
csupán néhány kereskedő és kézműves szakma (mindenekelőtt a bőrfeldolgo¬
zás) kínált megélhetést és gazdasági felemelkedést, addig a 19. században jó
97 Idézi Pál Judit 2007: 87.