szági román kori díszítőművészet között." Az Ani-kultusz nem csak azért
érdekes, mert általa az erdélyi örmények kapcsolódási pontot találtak a világ
örménységéhez. Legalább ennyire fontos volt erdélyi identitásuk stabilizálá¬
sában, hiszen ezáltal történeti legitimációt találtak városépítő teljesítményük
igazolásához.
Felmerülhet a kérdés, hogy a fenti idézetben Szamosújvár helyettesíthető-e
általában az örmény városépítészettel. A válasz csak részben igenlő. Mert való
igaz, hogy a helytörténeti munkák Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros és Csik¬
szépvíz esetében is hangsúlyozzák a betelepülő örmény diaszpóra városépíté¬
szeti teljesítményét, de mindezt úgy, hogy közben a regionális beágyazottságot
is megemlítik. Egyedül Szamosújvár esetében szokás , tisztán" örmény építé¬
szetről beszélni, annál is inkább, mert minden helyszín közül itt találjuk a leg¬
jelentősebb építészeti örökséget. A karakteresnek érzett örmény jelleg és az
építészeti nívó együtt jó alapot teremtett Szamosújvár különleges státuszának
kialakulásához. Szamosújvár a szent és mitizált Ani erdélyi megfelelője,
a magyar-örmény identitás emlékezetének helye. Jól érzékelteti ezta „magyar-ör¬
mény metropolisz" szókapcsolat. A , metropolisz" kifejezés használata a való¬
ságtól épp annyira elrugaszkodott, ugyanakkor hatásos eszköz, mint az Ani
kapcsán emlegetett , 1001 tornyú ősi főváros" toposza.
Az Ani és Szamosújvár kultuszát megalkotó armenizmus szellemi vezetői
egyben az erdélyi örmény történetírás úttörői is. A mozgalom szellemi veze¬
tője a Szamosújvár monográfiáját megjelentető Szongott Kristóf, akinek
nevére ma is gyakran találunk hivatkozásokat.7" Ugyancsak alapmunkaként
tartja számon a szakma Ávedik Lukács erzsébetvárosi monográfiáját." Tudo¬
mánytörténeti teljesítményük elvitathatatlan, még akkor is, ha jó néhány állí¬
8 Horváth Zoltán György-Gondos Béla (2003): Ani, az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásat,
Budapest, Romanika Bt. |
® Aldobolyi Nagy Miklés (1944): „Ormeny Szamosújvár — magyar Szamosújvár." Eredeti megje¬
lenés: Hitel/1944. Ujrakézli: Sas Péter 2008: 24-50.