Page 123 [123]
II. A KÖZIGAZGATÁS TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE A MODERN KORBAN
A dehumanizált ember helyett (aki a hatalom és a jogi szabályozás tár¬
gya) újra kell értelmezni az embert, aki a hatalom és a jog, az erkölcs és
a vallás alanya."" Az ember életéből nem lehet Istent kiiktatni, annál az
egyszerű oknál fogva, hogy Isten van."" Világosan kell azonban azt is
látni, hogy a vallás és az erkölcs fogalmai napjainkra nagyon rossz állapot¬
ba kerültek. Vagy a modern állam igyekezett a vallás és erkölcs dolgai felett
gyámságot gyakorolni, vagy a vallás nevében igyekeztek politikai hatalmat
megvalósítani. Mindkét törekvés oda vezetett, hogy a dehumanizalt ember
kétséggel tekint mind a vallás, mind az erkölcs jelenségére. Ezen két nor¬
marend tekintélyének és tudományos méltóságának a visszaállítása hosszú
folyamatnak tűnik. Első lépésként a teológiát és a morálfilozófiát be kell
vezetni a tudományos akadémiákra.
Ezt a szemléletmódváltást a modern ember azért nem szívesen hajtja vég¬
re, mert félti az autonómiáját Istentől. A vallásban egyértelművé válik, nem
egyszerűen az ember anyagi élete a védendő érték, hanem az ember maga
testi és lelki értékeivel együtt. Az ember nem magányos megfigyelője a világ¬
nak, hanem részese a teremtésnek, egységben a többi emberrel és a teremt¬
ményekkel. Ez adja személyes felelősségét az életével kapcsolatban is.
Miközben az ember komolyan vette ,, a hajtsátok uralmatok alá a földet
parancsot", nem értette meg, hogy mindezt a teremtés szépségének és
fenntartásának érdekében, nem pedig múlandó és változó önző igényeinek
kielégítése végett kell tennie. A modern ember nem megfelelően használja
egyre növekvő uralmát a dolgok fölött. Ha a felfoghatatlan méretűre nö¬
vekvő hatalomhoz nem társul a tényleges felelősség érzete, hiába törekszünk
egyre nagyobb biztonságra, csak a bizonytalanság fog növekedni. A modern
ember kezében a hatalom nem teremtő, hanem pusztító hatalommá vált.
Ez látszik például a fegyveres konfliktusok alakulásából (konfliktus száma,
áldozatok száma, fegyverek hatékonysága), és ez jelenik meg a globális
környezeti katasztrófákban.
Az ember értelme olyan evolúciós adottság, amelynek szerepe nem
a pusztítás, hanem az élet védelme. Természetesen az önző (erkölcstelen)
ember evolúciós zsákutca. Mert csak elvesz és nem ad, saját pillanatnyi
igényét elégíti ki, és nem érdekli a jövő. Ez az ember a megsemmisülésre
rendeltetett és meg is fog semmisülni. Ha ez a dehumanizált egyén az
196 Ezen a területen eddig a legnagyobb eredményt a jogtudományban a természetjog eszméje érte
el. A természetjog is az emberből, mint viszonyítási pontból indul ki, azonban olyan teológiai
vagy észjogi fogalmakat használ, amelyeket a jogelmélet nem, vagy csak kis részben tudott be¬
fogadni. Messner, Johannes, Das Naturrecht, München, Tyrolia-Verlag, 1960, 21-126.
17 Guardini: Az újkor vége, 61.
* 122 +