OCR Output

A TÁRSADALMI KAPCSOLATOK

amikor a ,tömegember" megjelenésével szembesülünk. Ez a közösség
ugyanis, ha képes az ember személyes voltának lényegét felismerni, hatal¬
mas erővel lesz képes akár a fenntarthatóság irányában is cselekedni.

Az ember és az emberiség számára a világ fölötti uralom megvalósítása
Isten által adott feladat. , Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten:
»Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsetek be a földet! Hajtsätok azt uralma¬
tok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton,
amely mozog a földön!""?

Az emberségről és az embertelenségről érdemes Robert Fisch szavait
hivatkoznunk, aki a koncentrációs táborból való szabadulását követő ta¬
pasztalatairól így ír:

Az viszont értelmezhető volt számomra, hogy kiszabadulásunk után az éhező
németnek kenyeret kellett adnom -— nem azért, mert jó akartam lenni, hanem
mert nem akartam olyan lenni, mint akik az ellenkezőjét tették velünk. Nem
veszíthettem el az emberségemet. A lényeg az emberség megőrzése. Aki meg¬
őrzi, sohasem lehet közönyös a másik ember iránt. Sem jó sorában, sem bajában.
Ez a lényeg.

Ma is egyre zavarodottabb világban élünk. Háborúkról, járványokról, sze¬
génységről hallani sokfelől. A világháborúkat követő gazdasági fellendülés
lankadni látszik, a fenntartható fejlődés ideológusai egyre bizonytalanabbak.
Milyen üzenete van ebben a világban az Ön személyes tapasztalatainak?

Fel kell készülni rá, hogy a nagy nyugati illúziók kora leáldozóban van. Egyre
bizonyosabb, hogy a fenntartható fejlődés, a kiszámítható jövő puszta álom.
Az új világ, úgy tetszik, egyre feszültebb lesz, egyre több konfliktustól terhes.
Éppen ezért kell a gyermekeinket megtanítani arra, hogy a háborúnak semmi
értelme. A fogat fogért elv nem lehet megoldás. A háborús öldöklés csak gonosz
és aljas lehet. Sokkal jobban kell szeretnünk az életet ahhoz, mint hogy minket
is megtévesszenek a hamis ideológiák. Okosnak kell lennünk, hogy idejekorán
felismerjük, ha diktatúrák akarnak hatalmukba keríteni bennünket. Ráadásul
nagyon bonyolult lett a világ körülöttünk, nagyon nehéz rájönni, ki hazudik és
ki mond igazat. Hatalmas ismeretanyagra és kemény meggyőződésre van szük¬
ségünk. És fontos az is, hogy az életet önmagáért tudjuk szeretni.

Ön mit gondol, mit kellene tenni a békésebb és emberségesebb jövőért?

Fel kellene fedeznünk a lelkünket. Az ember spirituális lény, és itt nem fel¬
tétlenül a vallásosságra gondolok. Mindig többre vágyik, s ezt a többletet a mű¬
vészetben, a hobbijában, az emberi kapcsolataiban találja meg. Nagyon fontos

12 Ter 1,28

+ 119 +