OCR
II. A KÖZIGAZGATÁS TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE A MODERN KORBAN természettudományos eredményekről is, akár a természettudomány kifejezési eszközeinek felhasználásával. Ehhez pedig nem a természettudományos fejlődést kell lelassítani (amit egyébként nem is lehetne), hanem az etika tudományának fejlődését kell felgyorsítani. Ebben a dialógusban a jogtudomány feladata lehet, hogy tisztázza a normarendek közti bonyolult hálózati összefüggéseket, feltárva a szabályozáskomplexitás alapjait, a közigazgatás-tudományé pedig, hogy megtalálja a gyakorlati beavatkozási lehetőségeket az emberek hétköznapjain keresztül, hiszen , a közigazgatástudományban nincsenek kialakultnak mondható metodológiai standardok, nincs egyetlen (vagy kisszámú) üdvözítő módszer, hanem módszerek vannak, melyek egy azonosan feltett kérdés megválaszolását különféleképpen teszik lehetővé. Azaz néhány általános, tudományos kikötés és társadalomtudományi elvárás betartása mellett lehetséges megalapozott elméletkifejtés, új kutatási eredmények megalkotása." Ez a megállapítás sok szempontból az ellenkezője annak, amit eddig tapasztalhattunk a jogtudomány pozitiválódása és a közigazgatás-tudomány operacionalizálódása során. A generális változás elkerülhetetlensége miatt mégis érdemes megfontolni, hogyan lehetne ebbe az új irányba nyitni. A jogi szabályozás újabb és újabb jogrétegei jelennek meg, a jogszabályok és a bíróságok döntései egyre nagyobb számban elérhetők"" és vehetők figyelembe. Az állandósult változás és normakollízió bizonytalanságot és bizalmatlanságot okoz. A technikai jogot csak a technika eszközeivel lehetünk képesek követni és alkalmazni. Mindez egyrészről a hatékonyság növekedéséhez, másrészről viszont egyfajta szkepszishez is vezet a normák alanyaiban. Egyes megállapítások szerint a jogrendszer , erkölcsiesedését" tapasztaljuk napjainkban. , Paradoxonnak tekinthető, hogy a szervezett és egyéb bűnözés félelmetes szaporodása, a terrorizmus, a korrupció, a prostitúció, az erőszak és kegyetlenkedés, a kábítószer-fogyasztás, a biogenetikai és biomedicinális visszaélések terjedésének időszakában az alkotmány és a jogrendszer erkölcsiesedéséről beszélhetünk." Ez a kijelentés a szóelemzések által nem nyert bizonyítást, fordítva azonban igaz: minél kevésbé van erkölcse a polgároknak, annál nehezebb technikai úton vezetni, irányítani, szabályozni az államot. Ezt az erkölcsöt — az esetleges próbálkozások elle10 Iván Dániel: Egy összegző közigazgatás-tudományi alapmunka — gondolatok Koi Gyula könyvéről, Magyar Közigazgatás, 2017/1, 238—24.6, https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/ PPB-MK 2017 1 Ivan Egy osszegzo kozigazgatas-tudomanyi.pdf (Letöltés: 2018. július 15.) vm Adam Antal: A közigazgatás értékkötöttsége az alkotmányos jogállamban, Tér és Társadalom, 13. évf., 1999/3, 19-36. 1 Uo., 33. e 110"