OCR
II. A KÖZIGAZGATÁS TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE A MODERN KORBAN sen fontos szerep jut ezért itt a kutató, illetve a kutatás megrendelője, finanszírozója erkölcsének, aki elsőként érzékelheti a tudományos eredmény pozitív és negatív hatásait is. Az imént felsorolt területek mindegyike közvetlenül érinti az emberi létforma tartós fennmaradását, és mindegyikük feltételez egy eleve adott erkölcsi hozzáállást, amelynek lényege nem más, mint az élet szeretete annak egyéni és kollektív formájában egyaránt. Az eddig leírtakból következik, hogy a közigazgatásnak két új kihívással kell szembenéznie, az optimalizálás és a humanizálás követelményével. Technikai optimalizálás A technikai optimalizálás jelentése, hogy az adott feladat/funkció szabályozásának a lehető legátfogóbbnak és leghatékonyabbnak kell lennie. A szabályozásnak illeszkednie kell a hazai és a nemzetközi rendszerekbe, továbbá a lehető legkisebb erőráfordítással a lehető legnagyobb hatást kell elérnie. Éppen ezért a klasszikus bürokrácia helyét sok esetben az automatizált normaalkotás és normaalkalmazás veszi át. A szabályozandó rendszerek normák sokasága mentén működnek (compliance). Például egy nemzetközi gazdálkodó szervezetnél a vezetésnek folyamatosan tisztában kell lennie a vonatkozó hatályos nemzetközi és a nemzeti jogi szabályozással, a belső szabályozók előírásaival (szabályzatok), a termelési előírásokkal (szabványok) és protokollokkal. Ezen túl fontos szerepük lehet a magatartási normáknak is (etikai kódex). Az Ipar 4.0 egységeiben ezek a normák automatikusan frissülhetnek és kerülhetnek alkalmazásra, illetve a folyamatokban észlelt eltérések automatikusan idézhetnek elő korrekciós következményeket. Mindez a gyártási protokollok vonatkozásában már működik is, hiszen itt gyakran gépek írják elő gépeknek a végrehajtandó szabályokat. A közigazgatásnak képessé kell válnia a gépekkel való kommunikációra és annak szabályozására is. Sajátos, hogy pontosan az optimalizálás érdekében az ember mennyire háttérbe szorul, leginkább mint human operator" kerül elő a virtuális és gépi operátorok mellett." 155 Romero, David: Towards an Operator 4.0 Typology, www.researchgate.net/publication/309609488 (Letöltés: 2018. június 20.) s 102 +