A HAZAIJOGALKOTÁSINFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAKJELENLEGI FEJLŐDÉSI IRÁNYAI — PARLEX
egyszerre kerüljenek figyelembevételre. Azaz ezeken a fórumokon lehetett
volna a joggyakorlatot úgy alakítani, hogy a közigazgatás valóban a közös¬
ség, különösen is a nemzeti közösség hosszútávú jövőjét szolgálja.
Sajnálatos, hogy a kérdés jelentőségét megkerülve, megjelentek a közbe¬
szédben az egyszerűsítő, politikai értelmezések és a nemzetközi lobbiérdekek.
Ezek szerint a narratívák szerint az új bíróság a végrehajtó hatalom egyik
eszköze lesz a centralizáció érdekében. Különösen ennek gondolhatja a felü¬
letes szemlélő a közigazgatási felsőbíróságot. Valójában azonban a közigaz¬
gatási bíróságoknak egy stabilabb egyensúlyi helyzetet kellett volna kialakí¬
taniuk a jogszolgáltatás területén, és képessé kellett volna válniuk az új
kihívások érdemi megválaszolására. Bűn lett volna, ha a fő kérdés ezen új
bíróságok gyakorlatában az lett volna, hogy politikai érdekeket szolgáljanak.
Feladatuk lett volna viszont, hogy teljes felelősséggel döntsenek olyan gya¬
korlati kérdésekben, amelyek érintik például a géntechnológiát, a környezet¬
védelmet, adatbiztonságot — csak, hogy néhányat említsünk. Amit az Alkot¬
mánybíróság a legmagasabb elvek szintjén vizsgál, azt a közigazgatási
bírósági gyakorlat a legkézzelfoghatóbb módon jeleníthette volna meg. Az,
hogy a bírók mennyiben értékelték volna ekként a feladatukat, az csak saját
lelkiismeretüktől függött volna. Stipta István történeti kutatásai pedig iga¬
zolták, hogy a magyar jogtörténetben a közigazgatási bíróságok bírái nem
a császárra, hanem valóban a lelkiismeretükre hallgattak.
A közigazgatási jogvédelem céljait a 2017. évi I. tv. a közigazgatási per¬
rendtartásról preambuluma világosan meghatározza. Eszerint a célok
a következők:
- a közigazgatási perek hatékony, gyors és szakszerű elbírálása;
— a közigazgatási bíróságok által a közigazgatás jogsértő tevékenységé¬
vel szemben nyújtott jogvédelem és jogorvoslat biztosítása;
— hogy a közigazgatási szervek hatásköreiket törvényben előírtaknak
megfelelően gyakorolják, és tevékenységük összhangban legyen azok¬
kal a célokkal, amelyek elérése érdekében azokat megvalósították.
Tanulságos, hogy a meg nem valósult közigazgatási bírósági rendszer
ellenére nem változott a 2017. évi I. tv preambuluma, noha célját már ko¬
rántsem tudja úgy betölteni, mint ahogyan az elvárt lett volna.
Pedig fontos lehetett volna a közigazgatási bíróságok hatékony működé¬
se, hiszen ott kellett volna az olyan kérdésekben elvi jelleggel is dönteni,
hogy valóban érdemes-e olyan hőszigetelési előírásokat meghatározni,