OCR
AZ ÁLLAM ÉS A KÖZIGAZGATÁSI JOGVÉDELEM Ugy tűnik, az egyén és a polgár viszonya mind a mai napig nem rende134 Az állam is szervezet. A szervezettség által különbözik a néptől, a társadalomtól. Az állam azon a területen, amelyre a hatalma kiterjed, az ott állandóan vagy ideiglenesen (külföldiek) tartózkodó emberek együttélését szervezi és szabályozza. Az államban élő nemzet nem ténylegesen egymás mellett élő emberek formátlan tömege, mert akkor a bellum omnium contra omnes volna az egymáshoz való viszonyuk szabályozója. Ellenkezőleg, az állam a szervezettségnek igen magas fokát mutatja és az összes emberekről, születésüktől halálukig, vagy megérkezésüktől eltávozásukig, nemcsak sok mindent tud, hanem tőlük sok mindent el is vár. Az emberek az államban nem tehetnek bármit, nem viselkedhetnek szeszélyük szerint. Nemcsak más emberekkel, hanem egy olyan szervezettel is szemben állnak, amely tőlük mind saját maga, mind embertársaik iránt is olyan magatartást követel, amelyben bizonyos cselekedetek ki vannak zárva, legalább is tilosak, s mások elő vannak írva. Az emberek teljes szabadságáról tehát nincs szó, nemcsak azért, mert erkölcsi vagy büntetőjogi tilalmak szabnak korlátokat, hanem azért sem, mert a szervezet emberi együttélés ténye kötelez a másokra való tekintetre. Az embereket tehát az, hogy szervezett állami életet élnek, kötelezi arra, hogy azokat a szabályokat betartsák, amelyeket az állam azért állít fel velük szemben, mert csak neki van módja azok megtartását is impériumával biztosítani. Az emberek az állammal szemben sem különösen engedelmességi kötelezettséget nem vállaltak, mint a közhivatalnokok, sem egyszerű engedelmességi kötelezettséget nem vállaltak, mint Rousseau a Társadalmi szerződés-ben feltételezi, hanem engedelmességre tényleg mégis kényszerülnek, mert nem szervei (Organpersönlichkeit), hanem tagjai (Gliedpersönlichkeit) annak a szervezetnek, amelyet államnak hívunk. Az állam az összes tagjaitól megkövetel olyan magatartást, amely a szervezet fennállását és működését lehetővé teszi." Magyary Zoltán: Magyar Közigazgatás, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1942, 561-562. + S1 *