OCR Output

AZ ÁLLAM ÉS A KÖZIGAZGATÁSI JOGVÉDELEM

fektetéssel tudtak megszerezni. A liberalizmus ideológusai úgy vélték, az
információk szabad áramlása elvezet a teljes egyenlőség világába. Ez a fel¬
ismerés legalább két szempontból volt téves. Az egyik, hogy az emberek
anyagi létük vonatkozásában korántsem egyenlők" " és nem is tehetők azzá.
A másik, hogy a nagy mennyiségű információ kezelése szükségszerűen
feltételez egyfajta szervezetet/igazgatást, amely mentén az információkat
gyűjtik, kezelik, megosztják."! A liberális társadalmakban ezeket a funk¬
ciókat — legalábbis látszólag — átengedik néhány globális vállalatnak.
A konzervatív társadalmakban viszont - elemi érdekből — a közigazgatás
is részt vesz az adatok gyűjtésében, kezelésében és megosztásában. Meg¬
győződésünk, hogy ezeknek az adatoknak a kezelési joga egy közösség,
például egy állami közösség kezében kell hogy legyen, nem pedig egy pro¬
fitorientált részvénytársaságéban. Pontosan ehhez van szükség felelős ál¬
lami vezetőkre, akik ezzel a hatalommal élnek, és nem visszaélnek."??

Éppen emiatt kell újragondolni a hatalom lényegét és feladatát. Helyes
annak a felismerése is, hogy a hatalmi ágak teljes szétválasztása sem nem
lehetséges, sem nem elégséges ahhoz, hogy a demokrácia alapelvei ne sé¬
rüljenek. Olyan összetett irányítási rendszert kell tehát létrehozni, amely
alkalmas arra, hogy olyan emberi közösséget teremtsen, amely képes ha¬
tékonyan részt venni a fenntartható jövő kialakításában az emberi lét, mint
legfőbb földi érték megtartása érdekében.

AZ ÁLLAM ÉS A KÖZIGAZGATÁSI JOGVÉDELEM

Az állam újkori értelmezésével egyidejűleg erősödött a közigazgatás és az
államigazgatás szerepe. Érdemes az egyik legszisztematikusabb állam¬
koncepció kidolgozójától, Hegeltől indulni, aki az államot az egyéni sza¬
badság megnyilvánulásának legfelsőbb formájaként tekinti.

130 Ezt már Arisztotelész is kifejti a Politikában, továbbá ezt mutatja az a tény is, hogy mindenkinek
más adottságai vannak. Az emberek általánosságban fogalmazva , emberi méltóságukban",
konkrétabban: , egyedül örök lelki létük vonatkozásában" lehetnek egyenlők.

A kérdésben átfogó eligazítást Z. Karvalics László írásai adnak. Z. Karvalics László: Infodémia, http://
unesco.hu/hirek/z-karvalics-laszlo-irasa-infodemia-cimmel-107248 (Letöltés: 2021. április 27.)

A kérdés liberális megközelítéséhez: Guriev, Sergei — Treisman, Daniel: Informational Autocrats,
Journal of Economic Perspectives, Vol. 33, 2019/4, 100-127. A szerzék szerint a , diktátorok"
manipulálják az információkat. Ezzel szemben állítjuk, hogy komplex információ csak , mani¬
pulált" lehet, hiszen ez alapján jön létre az a szimuláció, amelyben élünk. A kérdés nem az, hogy
manipulált-e az információ, hanem az, hogy milyen cél érdekében történik a manipuláció. Iz¬
galmas, hogy maguk a szerzők is megállapítják, tisztán az információ kezelésével lehet a hatalom
gyakorlásához szükséges erőszakot csökkenteni.

13:

Ss

+ 79 +