Világos, hogy a fenntarthatóság olyan alapkérdés, amelyet nem lehet
megkerülni, sem nemzeti, sem nemzetközi szinteken. Ebben a kontextusban
kell újraértékelni a társadalom szerveződésének alapegységeit, a családot,
az államot és az államok feletti szerveződéseket. Végső soron a lokális és
a globális gondolkodásnak valamiféle egységéig kell eljutni az igazgatás te¬
rületén is. Az emberiség jövőjét közvetlenül érintő kérdések, így az új tech¬
nológiák alkalmazásából fakadó szabályozási feladatok is csak a résztvevők
világos öntudatán alapuló együttműködések formájában végezhetők el.
Ezeket a feladatokat nem lesz képes egyetlen állam sem önállóan ellátni,
hiszen amíg nincs általánosan elfogadott szabályozás, a versenyben részt¬
vevők a számukra leghatékonyabb utat fogják megkeresni. A , potyautaso¬
kat" azonban csak úgy lehet kiszűrni, ha a legkisebb közösségek is tisztában
vannak a saját identitásukkal és a jövőjük jelentőségével.
Egyértelműnek tűnik, hogy a kihívások hatalmasak, a megoldási mód¬
szerek körét feltétlenül bővíteni kell, hiszen az eddigi , korszerűsítések"
nem vezettek fenntartható világhoz. A tudás egyre gyorsabban fejlődött és
fejlődik a modern korban. Napjainkra ennek a tudásnak szembe kell néznie
a teljes önpusztítás lehetőségével. Minden igazgatási cselekménynek arra
kell törekednie, hogy az önpusztítást megakadályozza, a jövő generációk
számára a lét lehetőségét békés úton biztosítsa. Az egyetemes tudásnak egy
olyan új reflexiós szintre kell lépnie, amelyben a hatékonyságot növelő
technikai optimalizálás és az emberi lét szeretetét szem előtt tartó
humanizáció egyszerre van jelen.
Természetesen nem elégséges az elméletek gyártása, meg kell vizsgálni
a gyakorlati megoldási lehetőségeket is. Munkánkban új értelmezési hori¬
zontkent Romano Guardini hatalomértelmezését vesszük alapul.'”
Az állam - figyelemmel az új kihívásokra — helyesen ismeri fel a köz¬
igazgatás súlyának szerepét és a kapcsolódó szabályozás fontosságát. Mára
lényegében minden állami vezető számára rendelkezésre áll az az adat¬
mennyiség, amelyet a diktátorok a történelemben csak komoly erőbe¬
jelentősek, a környezet terhelése folyamatosan nő (1990-ben 20, 2017-ben 32,5 milliárd tonna
volt a CO; kibocsátás a világon). A nemzeti kormányok és a globális ipari cégek rövid-középtá¬
vú érdekek mentén kezelik a kérdést, annak ellenére, hogy teljesen egyértelmű a veszély:
s Everyone knew — and we all still know. We know that the transformations of our planet, which
will come gradually and suddenly, will reconfigure the political worldorder. We know that if we
dont act or reduce emissions, we risk the collapse of civilization." Rich, Nathaniel: Losing Earth:
The Decade We Almost Stopped Climate Change, The New York Times, 2018. augusztus 1.,
https://www.nytimes.com/interactive/2018/08/01/magazine/climate-change-losing-earth.html
(Letöltés: 2018. augusztus 1.)
19 Guardini, Romano: Az újkor vége, Budapest, Vigilia, 1994.