A KÖZIGAZGATÁSI JOGVÉDELEM
szabni. Természetes, hogy ennek következtében nem enyhültek lényegileg
a nemzetiségekkel kapcsolatos feszültségek, amelyek aztán a Nagy Háború
kirobbanásában is szerepet játszottak.
Stipta szerint a hatékonyan működő közigazgatási bíróságnak a kiegye¬
zést követően hármas feladatot kellett betöltenie: szeparáció, azaz önálló
fórum a hatékonyság érdekében, a közigazgatás jogi szabályozottságának
és a szabályozás kontrolljának biztosítása, továbbá a jogvédelmi igény
megfelelő kielégítése. Nem szabad elfelejteni azt a szempontot sem, hogy
a kiegyezést követően olyan erőteljes gazdasági fejlődés indult meg, amely
szinte szükségszerűvé tette a hatékony közigazgatási és pénzügyi igazgatást,
és ehhez kapcsolódóan a jogvédelmet is. A közigazgatási bíráskodás rend¬
szere ugyan technikailag kialakult, hatékonyan is működött, azonban
a valós társadalmi problémák megoldásában nem tudott érdemben részt
venni, annak ellenére sem, hogy a bírák kiválasztása a szakmai követelmé¬
nyeknek megfelelően történt." Ezen túl pedig a bírák elkötelezettségéhez
sem férhetett kérdés.
Ezen a ponton megint elérkezünk ahhoz, hogy az igazgatás rendszerében
egyes fontos jogi garanciák miért nem tudják feltétlenül a teljes rendszer
eredményességét szolgálni? Mit ér a hatékonyan működő közigazgatási
bírósági rendszer, ha maga az ország omlik össze, és a népbíróságok maguk
eldöntenek minden kérdést a hatékonyság és egy rosszul felfogott erkölcs
érdekében? A hatalom birtokosának a feladata lenne, hogy a részeket ne
egyszerűen a hatalma további erősítése, hanem a közösség egészének tartós
java érdekében formálja, kellő alázattal, amely akár a saját hatalmáról való
lemondással is járhat.
A második világháború előtti szóhasználat a közigazgatásban
Ahogy korábban utaltunk rá, a háború előtti évek közigazgatási reformjai
sok, ma is megszívlelendő elemet hordoznak. A végeredmény mégis vég¬
zetes lett Magyarország számára, hiszen az ország elvesztette független¬
ségét, az alkotmányos biztosítékok -— ha esetenként a retorikában meg is
maradtak, de a gyakorlatban — összeomlottak. A független közigazgatás
14 Stipta István: A pénzügyi közigazgatási bíróság bíráinak rekrutációja (1884-1896), in Hajdu
Jözsef (szerk.): Ünnepi kötet Dr. Zakar András c. egyetemi tanár 70. születésnapjára, Szeged,
Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, 2017, 279—290, http://acta.bibl.u¬
szeged.hu/49971/1/juridpol 080 279-290.pdf (Letöltés: 2018. július 12.); Nagy Péter: A hazai
birösäg-törtenet szakirodalma, Jogtörteneti Szemle, 2017/1-2, 148.