Oldal 71 [71]
OCR
II. A KÖZIGAZGATÁS TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE A MODERN KORBAN toktól sem riadok vissza. Az én becsvágyam az, hogy az olasz népet erőssé, gazdaggá, naggyá és szabaddá tegyem [...] Kormányozni csak szeretettel lehet [...] A politika is művészet. Lassú előkészületet kíván meg, azután azonban villámgyors megértést és intuíciót. A művész belső ösztönszerűséggel alkotja meg művét, a politikus pedig elhatározásaival, de mindkettő a szellem eszközeivel. Mindkettő eszményi célt követ, amely izgatja és magával ragadja. Hogy népünknek bölcs törvényeket adjunk, művésznek kell lennünk."§ Felvetődik a kérdés, ennyi lelkesítő szó és áldozatos munka után miért szükségszerű a társadalmi összeomlás, legalábbis a második világháborús történeti tapasztalataink alapján? Ugyanerre a kérdésre keresték a választ már az első államelméletek is. Összefoglalásként Arisztotelész Politikájának meghatározásánál nehéz jobbat találni. Ő egyértelművé tette, hogy minden kormányzat attól lesz jó vagy rossz, hogy a vezető, illetve vezető csoport saját érdekeit vagy a teljes közösség érdekeit tartja-e szem előtt. Természetesen a narratívák szintjén minden vezető a nép felsőbbségét hirdeti. A zsarnok azonban — ahogy Mussolini is, akiből egyébként egyáltalán nem hiányzott a filozófiai műveltség, hiszen Nietzsche hatalomfelfogásáról írt tanulmányt és Hegelt fordított — miközben talán azt is gondolta, a népet szolgálja, annak érdekében deformálta a közigazgatási struktúrát, hogy az egyszerűen véghez vigye a személyes akaratát. A zsarnok mindig megváltónak gondolja magát, nem hajlandó odafigyelni másokra, arra, hogy az élet organikusan szerveződő valóság. A wisdom of crowds" elvét soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Önmagában tehát az igazgatás technikáinak fejlesztése, a szabályozás hatékonyságának növelése kevés. Szükség van egy másik szempontra is, amely a másik emberre, a közösség érdekére fókuszál. Ezt nevezzük később a humanitás elvének. Megdöbbentő, hogy a már többször idézett Közigazgatási Továbbképző tananyaga, és az azokban elhangzottak 1939-ből milyen mértékben hasonlítanak a mai kérdésfelvetésekre. A diktátorok magasztalása mellett azonban találunk az anyagban olyan szövegeket is, amelyek nem veszítették el aktualitásukat. Jellemzően ezek a szövegek nem politikusoktól, hanem olyan jogtudósoktól származnak, mint Magyary Zoltán, vagy olyan egyházi méltóságoktól, mint Ravasz László vagy Glattfelder Gyula. Ravasz írja: 18 Schüller-Piroli, Susanne: Mussolini über sich selbst, Neues Wiener Journal, 1937/jülius, No. 15.692, idezi Martonffy Käroly: Fejezetek a közigazgatäs racionalizäläsäböl, in Martonffy Käroly (szerk.): A mai magyar szocidlpolitika, 208., http://mtda.hu/books/martonffy_karoly_a_mai_ magyar_szocialpolitika.pdf (Letöltes: 2018. jülius 12.) 119 Galton, Francis: Vox Populi, Nature, 1907. märcius 7., (https://doi.org/10.1038/075450a0). Az elv szerint a közösség — megfelelő szervezettség esetén — intelligensebb lehet az egyénnél. + 70 +
