OCR
A KÖZIGAZGATÁS ÚJ KIHÍVÁSAI képpeni társadalmi funkciónál semmi sem szörnyűbb nekem, mert ez az ember, az emberi létező lefokozása; itt valóban a létezőre és a méltóságára kell helyezni a hangsúlyt. ? A szabványok fejlődése a technológiai eljárásokat is egyre ellenőrzöttebbé tette. A pontos technológiai meghatározás, a munkaerő és a környezet figyelembevétele, a folyamatos ellenőrzés és a visszacsatolás természetessé vált. Már A tudományos forradalmak szerkezete című mű kiadása előtt húsz évvel, a negyvenes évekre megjelentek az első, elsősorban a háború által támasztott követelményeknek megfelelő hadiipari szabványok. Így született az American Standards Association (ASA) által kidolgozott szabvány, az AWS Z1.1 jelű , Minőségellenőrzési kézikönyv", továbbá az AWS Z1.2, , Kontrollkártya módszer az adatelemzésben". Ezek a szabványok sem tudták azonban megakadályozni, hogy a termelésbe bevont nagyszámú, de képzetlen munkaerő ne okozzon minőségcsökkenést. Ezért a minőség ellenőrzését még komolyabban kellett venni, így 1942-ben kiadták a szabványositott ellenörzesi eljäräsokat, azaz a „Standard Inspection Procedures”-t Amerikában. Természetesen itt is nagy szerepe volt a statisztikai minösegellenőrzésnek. Az igazi áttörést a hatvanas évek hozzák meg, azzal, hogy a termelési rendszerek egyre komplexebbekké váltnak, így olyan technológiai rendszerek születtek, amelyeknél a meghibásodás veszélye globális katasztrófákat okozhatott (atomerőművek, hadiipar, vegyifegyvergyártás). Ezeknél a rendszereknél életbevágóan fontos volt a ZD, azaz a Zero Defect elvének érvényesülése. Ezzel egyidőben a társadalomban is megjelent a minőség iránt támasztott fokozottabb igény. A minőség igénye természetesen nemcsak a fogyasztott termékkel szembeni minőségi igény növekedését, hanem a termelés során megvalósított minőség növekedését is jelentette. Ezeket az igényeket tudatosan ébresztették fel a termelőkben, különösen a menedzsmentben, majd a munkásokban. Ezért is nevezi Feigenbaum ezt a kort a teljes körű minőség-ellenőrzés születésének. A legjobb ellenőrzési módszernek azt tekintették, ha nem kell ellenőrizni, mivel nincs hibás termék — , right the first time" volt a jelmondat. Újabb jelentős változást eredményezett a hetvenes években, hogy megjelennek az összekapcsolt rendszerek, a logisztika kiemelt jelentőséget kap. Ezekben az években dolgozza ki Luhmann a rendszerelméletét. A hetvenes evek Isikawa szaväval a vällalati teljes minösegszabälyozäs (companywide 102 Szabó Ferenc: Marcel önmagáról, Röma, Magänkiadäs, 1988, 70. +59 +