OCR Output

I. ALAPFOGALMAK
Uj kihívás: információ és kommunikáció

Napjainkra a kérdés ismételten időszerűvé vált. Átalakult a társadalmi
szerveződés, hiszen a kommunikáció egy nemzetek feletti, globális tudo¬
mányos és kereskedelmi világot hozott létre. Ennek a szabályozása új ki¬
hívásokat jelent. Hogy ezeket a kihívásokat jobban meg tudjuk érteni,
illetve képesek legyünk a kihívásokból fakadó kockázatok kezelésére, két
irányba kell lépéseket tennünk: meg kell vizsgálnunk azokat az alapokat,
amelyekre a múltban (a történelemben) a társadalom épült. A másik irány
a jövőbe mutat: hová vezet az az út, amelyen elindultunk a jelenünkben.
Egy Neumann Jánosnak tulajdonított 1955-ből származó idézet szerint

a technika, amely most van kifejlődőben és uralkodni fog a következő évtize¬
dekben, teljes ellentétben van a hagyományos és főként a jelenleg érvényes
földrajzi és politikai egységekkel és koncepciókkal. Ez a technika érlelődő
válsága. Ezért szükséges lesz, hogy új politikai formák és eljárások fejlődjenek
ki. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy még a most kibontakozónál kisebb
technikai változások is mélyen átalakítják a politikai és társadalmi viszonyokat.
A fejlődés ellen nincs gyógymód. A válságból csak úgy juthatunk ki, csak úgy
élhetjük túl a tudományos technikai haladást, ha az a közigazgatás és államélet
korszerűsítésével, társadalmi, politikai haladással párosul.

Az idézet forrása ugyan bizonytalan, azonban a tartalma jól ragadja meg
a mai társadalom feladatát. Nemcsak a természettudomány, hanem a po¬
litika és közigazgatás területén is számtalan változásra van szükség. Ezek
a változások pedig — pontosan az információtechnológia korában — vissza
kell, hogy vezessenek magához az emberség lényegéhez, a társadalmat al¬
kotó emberhez.

AZ ALAPVETŐ NORMARENDEK: JOG, VALLÁS, ERKÖLCS

A társadalmat létrehozó normáknak, a jognak, a vallásnak és az erkölcs¬
nek a vizsgálata elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalomról világos ké¬
pet alkossunk. Ugyan a történelemben folyamatosan voltak arra törekvé¬
sek, hogy a normák egyik vagy másik csoportját tekintsék kizárólag
meghatározónak - figyelmen kívül hagyva a többi csoportot —, azonban
újra és újra világossá vált, hogy a jognak, az erkölcsnek és a vallásnak

+ 924 +