Page 218 [218]
OCR
EPILÓGUS meggyőző, de a , sorok között" olvasva következtetni lehet a vád érveire is, amelyek a jogszabály által biztosított engedéllyel való visszaélés lehetőségeire utalnak. Ezek a jogász számára plauzibilisen érzékeltetik a bizonyítás — és ezzel együtt a törvényi szabályozás — hiányosságait. Az archaikus gyökerű bosszúcselekmény büntetlenséget élvez, holott a jogszabályi megengedés lehetőséget adhat esetleg aljas indokból elkövetett ölési cselekmények legalizálására is. A szónoki argumentáció jobb megértéséhez elengedhetetlen a törvénykezési apparátus megismerése. Az emberölési bíróságok intézményi elkülönülése a rendes bíróságoktól érzékelteti az ölési cselekmények társadalomra való fokozott veszélyességét. A saját kezűleg elkövetett, közvetlen (szándékos) emberöléseket az Areios pagos tanácsa tárgyalta. Ez a tény arra enged következtetni, hogy az emberölési ügyek Athén klasszikus korszakában is politikai relevanciával bírtak: az igazságszolgáltatás a volt archónokból álló, mintegy másfél száz főt számláló nagy tekintélyű testület kompetenciájába tartozott. Az Areios pagos tanácsának eljárási rendje és tárgyalási gyakorlata az objektivitás és a tisztességes eljárás (,fairness") mintája volt Athénban és az egész görög világban. A tényszerű, a perbeszédek egyébként szokásos személyeskedő és politikailag vádaskodó stílusát visszaszorító tárgyalási mód közmondásos példaképpé vált. Bár bizonyos szónoki fogásokról az emberölési törvényszékek előtti beszédek sem mondtak le, hiszen az ötvenegy ephetés vagy a mintegy szäzötven areopagita is laikus bírák grémiumát jelentette, akiknél a józan ítélőképesség mellett az emóciók is szerepet játszhattak a döntéshozatalnál. Lysias beszédének politikai és életrajzi háttere azt is tükrözi, hogy még az emberölési ügyek miatt indult peres eljárásokba is begyűrűzött az aktuálpolitika. Sókratés személye és provokatív működése Athénban nagy hatással bírt a Kr. e. 4. század szellemtörténetének alakulására. Az köztudott, hogy Platón és Xenophón közvetlenül a híres filozófus tanítványai voltak. A történészek valójában mintegy hatvan nevet tudtak a tanítványok csoportjához rendelni, akik között számos előkelő, gazdag athéni arisztokrata családból származó fiatalember található. Ezek közül többen vezető politikai szerephez jutottak Athén korabeli politikai intézményeiben — és általában nem a széles bázisú, szélsőséges athéni demokraták táborában tevékenykedtek. Sókratés élesen kritizálta a túlhajtott, szabadossághoz és demagógiához vezető túlhajtott demokráciát, könyörtelenül rámutatott a politikai ellentmondásokra és egyes politikusok butaságára és erkölcsi fogyatékosságaira is. A korabeli demokrácia-eszme a törvényhozást és az igazságszolgáltatás gépezetét is döntően meghatározta: a 201, 501 vagy akár 1001 fős s 217 "
