OCR
EPILÓGUS tett és a népgyűlés által megszavazott törvényeivel. Drakón a legendás ókori törvényhozók egyike, akinek túlnyomóan büntetőjogi normáit az athéniak évszázadokig , alkotmányuk", törvényes államrendjük alapjának tekintették. A történetírók feljegyzései és a közelmúltban napvilágra került régészeti leletek tanúsága szerint Drakón kodifikációs aktusa súlyos politikai válságnak vetett véget, amely már-már a polis létét fenyegette. Az átgondolt törvényalkotás alkalmasnak bizonyult a polgárháborúval fenyegető társadalmi feszültségek kielégítő rendezésére. A drakóni törvények nagy vívmánya, hogy a közösségre komoly veszélyt jelentő ősi vérbosszú szokásjogi intézményét az emberölés jól átgondolt tényállási változataiban egységesen a bírósági útra terelte, azaz állami kontroll alá vonta a jogellenes cselekmény magánüldözését. A drakóni törvények jelentőségének megértéséhez ajánlatos áttekinteni a korabeli törvénykezés normáit és gyakorlatát. Az archaikus korban az ítélkezés még nagyban épített az irracionális elemekre. Az istenek tekintélye, az istenek bosszújától való félelem tette lehetővé, hogy kezdetben szentélyek és orákulumok hoztak ítéletet, isteni sugallatra rendezve az emberek közti jogvitákat. De a jogfejlődés fejlettebb szintjén is fontos szerep jutott az irracionális elemnek, például a bizonyítási eljárásban a perdöntő tisztító eskü formájában. A mantineiai ítélet vagy a homérosi pajzsjelenet bepillantást enged az irracionális elemekre épülő igazságszolgáltatás hatékony működésébe. Ugyanakkor már a homérosi eposzok által tükrözött társadalomban is felismerhetők a modell hiányosságai, amelyek az igazságos ítélet meghozatalát manipulálhatják. Az athéni állam súlyos politikai válságainak későbbi korszakaiban megfigyelhető, hogy államférfiak és törvényhozók újra és újra visszatérnek a drakóni törvényekbe vetett hit közösségóvó, összetartó erejéhez. Így volt ez Solón reformjai esetében is, ahol Drakón emberölési törvénye jelképezte a jogfolytonosságot. Bizonyosra vehető, hogy Drakón törvényei nagyban építettek a korabeli társadalomban uralkodó, általánosan elismert szokásjogi normákra, amelyek íratlan jogként már az athéni politeia formálódásának ősi, kezdeti korszakában is követésre találtak. Ilyen ősi norma a jogos védelem néhány tényállása, az éjjeli vagy a fegyverrel védekező tolvaj megölése és a közeli nőrokon csábítójának tettenérés alkalmával való megölése, amelyek büntethetőséget kizáró oknak számítottak. Lysias Eratosthenés elleni beszédében jól érzékelhető az archaikus norma és a Kr. e. 5—4. század társadalmi kontextusa közötti feszültség. Euphilétos érvelése, aki emberölési tettének okaként becsülete védelmét nevezi meg, első hallásra nagyon s 216 +