OCR Output

EPILÓGUS

tett és a népgyűlés által megszavazott törvényeivel. Drakón a legendás
ókori törvényhozók egyike, akinek túlnyomóan büntetőjogi normáit az
athéniak évszázadokig , alkotmányuk", törvényes államrendjük alapjának
tekintették. A történetírók feljegyzései és a közelmúltban napvilágra került
régészeti leletek tanúsága szerint Drakón kodifikációs aktusa súlyos poli¬
tikai válságnak vetett véget, amely már-már a polis létét fenyegette. Az
átgondolt törvényalkotás alkalmasnak bizonyult a polgárháborúval fenye¬
gető társadalmi feszültségek kielégítő rendezésére. A drakóni törvények
nagy vívmánya, hogy a közösségre komoly veszélyt jelentő ősi vérbosszú
szokásjogi intézményét az emberölés jól átgondolt tényállási változataiban
egységesen a bírósági útra terelte, azaz állami kontroll alá vonta a jogelle¬
nes cselekmény magánüldözését.

A drakóni törvények jelentőségének megértéséhez ajánlatos áttekinteni
a korabeli törvénykezés normáit és gyakorlatát. Az archaikus korban az
ítélkezés még nagyban épített az irracionális elemekre. Az istenek tekin¬
télye, az istenek bosszújától való félelem tette lehetővé, hogy kezdetben
szentélyek és orákulumok hoztak ítéletet, isteni sugallatra rendezve az
emberek közti jogvitákat. De a jogfejlődés fejlettebb szintjén is fontos sze¬
rep jutott az irracionális elemnek, például a bizonyítási eljárásban a perdön¬
tő tisztító eskü formájában. A mantineiai ítélet vagy a homérosi pajzsjele¬
net bepillantást enged az irracionális elemekre épülő igazságszolgáltatás
hatékony működésébe. Ugyanakkor már a homérosi eposzok által tükrözött
társadalomban is felismerhetők a modell hiányosságai, amelyek az igazsá¬
gos ítélet meghozatalát manipulálhatják.

Az athéni állam súlyos politikai válságainak későbbi korszakaiban meg¬
figyelhető, hogy államférfiak és törvényhozók újra és újra visszatérnek
a drakóni törvényekbe vetett hit közösségóvó, összetartó erejéhez. Így volt
ez Solón reformjai esetében is, ahol Drakón emberölési törvénye jelképez¬
te a jogfolytonosságot.

Bizonyosra vehető, hogy Drakón törvényei nagyban építettek a korabe¬
li társadalomban uralkodó, általánosan elismert szokásjogi normákra,
amelyek íratlan jogként már az athéni politeia formálódásának ősi, kezde¬
ti korszakában is követésre találtak. Ilyen ősi norma a jogos védelem néhány
tényállása, az éjjeli vagy a fegyverrel védekező tolvaj megölése és a közeli
nőrokon csábítójának tettenérés alkalmával való megölése, amelyek bün¬
tethetőséget kizáró oknak számítottak. Lysias Eratosthenés elleni beszé¬
dében jól érzékelhető az archaikus norma és a Kr. e. 5—4. század társadal¬
mi kontextusa közötti feszültség. Euphilétos érvelése, aki emberölési
tettének okaként becsülete védelmét nevezi meg, első hallásra nagyon

s 216 +