Seite 166 [166]
OCR
1. ARISTOTELÉS ATHÉNBA MEGY Aristotelés Kr. e. 335-ben tért vissza Athénba, ahol Lykeion néven önálló filozófiai iskolát alapított." Ez a filozófiai iskola is a helyszíne után kapta elnevezését: a tanítás az Apollón Lykeios szentélyhez tartozó gymnasionban folyt. A tanítás itt is okfeltáró diskurzusok formájában, sokszor a ligetben sétálgatva zajlott, ezért Aristotelés követőit a későbbi szerzők szívesen illetik a peripatetikus jelzővel. A Lykeion a filozófus gazdag barátainak jóvoltából jelentős könyvtárral rendelkezett, és élvezte Nagy Sándor politikai és anyagi támogatását is. De Nagy Sándor halála után (Kr. e. 323) a makedónellenes hangok annyira megerősödtek Athénban, hogy Aristotelés veszélyben érezte magát. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy az ókori görög polisok igen szűken értelmezték a polgárjogot: alapjában két athéni polgár törvényes házasságából való leszármazás révén válhatott valaki athéni polgárrá." Elméletileg lehetőség lett volna arra, hogy érdemeire tekintettel Aristotelésnek a népgyűlés határozattal kitüntetésként polgárjogot adományozzon, de erre nem került sor.""? Ezért amikor Nagy Sándor halála után pert indítottak ellene asebeia (istentelenség) vádjával, gyorsan elhagyta a várost. Sókratés halálára célozva híressé vált mondással kommentálta menekülését: nem szeretne az athéniaknak alkalmat adni arra, hogy még egyszer vétkezzenek a filozófia ellen. Aristotelés életének utolsó évét Euboia szigetén, Khalkis városában töltötte." Ha Aristotelés tanainak lényegét egy szóval szeretnénk jellemezni, akkor azt mondhatnánk, hogy ő a , közép" (mesotés) filozófusa. Aristotelés tanaiban a közepet, az egyensúlyt keresi a ,túl sok"? és a ,túl kevés" között. Érdemes idézni legnevesebb római követője, Cicero értékelését filozófiájáról. Cicero az állam vezetéséről elmélkedve kiemeli, hogy az államférfiaknak őrködniük kell a polgárok érdekei fölött, az , állam testének ápolása" során , nehogy míg egyik részéről gondoskodnak, a többit elhanyagolják.""" Ha a polgárok , egyik csoportját veszik figyelembe, a másikat elhanyagolják, igen nagy veszedelmet, fölkelést és viszályt szabadítanak az államra." Helytelen, ha az egyik vezető csak a démos érdekeire ügyel, a másik csak az előkelőkére — ám Cicero is úgy véli, hogy kevesen képesek arra, hogy mindenki érdekére egyaránt ügyeljenek. Az aristotelési mediocritast, a közép571 Demandt: Der Idealstaat, 112. >72 A törteneti kontextushoz vö. Gschnitzer: Griechische Sozialgeschichte, 132-134. 573 A polgärjog adomänyozäsänak gyakorlatähoz vö. Hansen: The Athenian Democracy, 52-54. 574 Diog. Laert. 5,6-7. 57 Cic. de off. 1,86-87. s 165 "
