Platón büntetési koncepciójának értékelése tehát nem egységes. Az érté¬
kelések ellentmondásaira magyarázatot adhat, hogy az ókori eszmék nem
felelnek meg a modern büntetőjogi kategóriáknak. Figyelembe kell venni,
hogy az állam fogalma, a polis és a polgár viszonya is erősen eltér a modern
felfogástól. Eltérő modell alapján működött az ókorban az igazságszolgál¬
tatás is, mivel a mai bírósági szervezethez hasonló apparátust sem a magán-,
sem a büntetőjog területén nem ismertek. A büntetőjog az ókori jogrend¬
szerekben nem számított tisztán közjogi jellegűnek; a magánjogi bűncse¬
lekményeknél a szankció a sértettnek fizetett büntetési összegből állt, amely
egészen más büntetési célt képviselt, mint a modern jogrendszerek bünte¬
tései. A közjogi bűncselekmények elkövetése esetén ugyanakkor a legsúlyo¬
sabb szankciók — halálbüntetés, illetve száműzetés — kerültek alkalmazásra.
A Gorgiast a modern szerzők Platón második, úgynevezett átmeneti
alkotói korszakába sorolják, míg a Törvények az utolsó műve, amely csak
halála után került kiadásra. Jellemző, hogy egyes problémákat Platón élet¬
műve során többször is tárgyalt, és véleményét az adott kérdésről korai
írásaihoz képest később esetleg módosította; ezért a Gorgias és a Törvények
büntetéselmélete nem feltétlenül harmonizál.
Gorgias mítosza a bűnös lelkek megbüntetéséről szól. Platón szerint
a bűnös lelkek betegek, ezért a büntetés célja elsődlegesen a meggyógyítá¬
suk. A bűnösök vagy már a földi életben, vagy a túlvilágon nyerik el bün¬
tetésüket. A filozófus felfogásában tehát az ,,emberi” és az , isteni" jog
komplex rendszert alkot." Akár az emberi társadalom igazságszolgáltató
szervei, akár az istenek szabják ki a büntetést, a jobbá válás fájdalmas fo¬
lyamat eredményeképpen következik be:
A bűnhődő - éspedig jogosan bűnhődő - lélek erre vagy megjavul, és így maga
látja bűnhődése hasznát, vagy legalább például szolgál másoknak, hogy szen¬
vedéseitől megrémülve jobb útra térjenek. Akiknek hasznára válik az isten s
ember rárótta bűnhődés, azok orvosolható hibákat követtek el, de csak fájdalom
és bánat árán szerezhetik meg ezek is az engesztelést, a földön csakúgy, mint
az Alvilágban; más módon nem szabadulhatnak az igazságtalanságtól."?"
A legtöbb lélek tehát gyógyítható: a helyesen alkalmazott büntetés cél¬
zott hatása az elkövető megjavítása. A szankció nem csupán a megtorlást,
a társadalmi béke helyreállítását, hanem az elkövető nevelését, reszocializá¬
#0 Trevor J. Saunders: Plato’s Penal Code, Oxford, Clarendon Press, 1991, 197.
“1 Plat. Gorg. 525b. Itt és a következőkben is Péterfy Jenő fordítása.