OCR Output

ATHÉN VÁLSÁGBAN — SOKRATES FULLANKJAI

ugyanis egyesek Pylos elvesztése miatt vad ala helyezték, megvesztegette
a bíróságot, és így felmentették."

Athén igazságszolgáltatási rendszerét már Solón törvényei demokrati¬
zálták két alapvető irányban, amelyek előkészítették a talajt Periklés re¬
formjához: egyrészt rögzítették azt a jogot, hogy minden polgárnak joga
van bírósághoz fordulni, ha jogellenességet szenvedett el vagy észlelt. Az
állam elleni cselekmények miatti keresetek többnyire bárki által megindít¬
ható keresetek voltak (actio popularis). Ez azt jelenti, hogy állam elleni
bűncselekmény, például hazaárulás, korrupció, közpénzek elsikkasztása
vagy istentelenség (a szakrális szférát durván sértő cselekmény) miatt bár¬
mely polgár keresetet indíthatott, akár személyes érdeksérelem nélkül is,
a közösség édekeinek védelmében. ??? Állami bűnüldöző vagy vádló szervek
(a mai ügyészséghez hasonlóan) nem léteztek; ritkán fordult elő az, hogy
a népgyűlés magánszemélyeket (zététai, kivizsgálók) felruházott valamely
közösség elleni bűncselekmény felderítésével.???

Solón másik újítása abban állt, hogy a magánjogi és közjogi perekben
való ítélkezést nagy létszámú esküdtszékek vették át, ahová a dikastések
a démos szinte bármely rétegéből bekerülhettek. Boegehold abból indul ki,
hogy az esküdtbírákat már a Kr. e. 5—4. század fordulóján is sorsolás útján
választották ki.?" Ekkor még a hivataluk valószínűleg nem csupán egy
konkrét tárgyalási napra, hanem egy egész évre szólt. A bírák függetlenek
voltak, senkinek sem tartoztak elszámolással. Az ítéletet legjobb tudásuk
és lelkiismeretük szerint hozták meg, ezért őket felelősségre vonni utólag
sem lehetett. Csak a bírói esküjük kötötte őket, amelyben az istenekre fo¬
gadták, hogy részrehajlás nélkül fognak dönteni. Az ítélet azonnal jogerő¬
re emelkedett, jogorvoslatra nem volt lehetőség.

Mivel a tárgyalásokat nyilvánosan meghirdették, az athéniak már jó
előre megvitathatták baráti körben a peres felek által képviselt állásponto¬
kat. A bírák a tárgyaláson is csoportokba verődtek annak megfelelően, hogy
melyik peres féllel szimpatizáltak, és esetleg hangoskodással, rendbontás¬
sal is zavarták az ellenfél perbeszédét.

320 Arist. Ath. pol. 27,5.

321 Arist. Ath. pol. 9,1.

522 Populáris kereset volt indítható valamely kiszolgáltatott személy (például gyámság alatt álló
serdületlen) védelmében is, hisz az ilyen személyek a saját érdekükben nem voltak képesek el¬
járni.

323 Thür: Athen birösägi szervezete, 41-42.

34 Boegehold: The Lawcourts, 25-26.

+ 100 +